Belaruszban is beköszöntött a hideg idő, a Lukasenko-rendszer viszont tartja magát. Az erőszakszervezetek egyre durvábban lépnek fel a tüntetőkkel szemben, akik már saját otthonaikban sincsenek biztonságban. A hatalom célja az ellenzék megtörése. Ha viszont a tüntetők nem vonulnak az utcára télen is, a rezsim jön ki győztesen a küzdelemből.
Patthelyzet
– írja le a belaruszi szituációt Kontra Ferenc nyugalmazott nagykövet. A kelet-európai országban az első magyar misszióvezetőként szolgáló volt diplomata szerint
ALEKSZANDR LUKASENKO ELNÖKÖT NEM LEHET DEMOKRATIKUS ESZKÖZÖKKEL ELMOZDÍTANI. EZ AZ UTÓBBI NÉGY HÓNAPBAN BIZONYSÁGOT NYERT.
A belarusz tüntetők a széles körben elcsaltnak tekintett augusztus 9-i elnökválasztás óta tüntetnek, hétről hétre tízezrek vonulnak az utcákra főként Minszkben, de más városokban is vannak megmozdulások. A hatalom rögtön a tiltakozások erőszakos elfojtása mellett döntött, de a börtönök gyorsan túlterheltté váltak, így átálltak az ellenzék apránkénti, de fokozatos megtörésére. Ehhez pedig azt a taktikát alkalmazzák, hogy az erőszakszervezetek félelemben tartják az embereket: bárhol, bármikor, bárkit elhurcolhatnak az utcáról, a boltból, de az emberek otthonaikban sem érezhetik magukat biztonságban.
Bőven akad arra példa, hogy lakótelepekhez érkeznek rohamfelszerelést viselő, maszkos alakok, hogy egy korábbi megmozduláson történt részvétel miatt „bosszút álljanak″. Vasárnap nagy erőkkel szálltak meg lakóházakat, tömegesen vitték el az embereket.
Az elnyomás heti 24 órán keresztül folytatódik, csak az erőszakszervezetek bevethetőségén múlik, hány embert lehet elhurcolni, elzárni, bántalmazni azzal a céllal, hogy elvegyék az emberek kedvét a tüntetéstől.
A tisztességes választásokat követelő és Lukasenko elmozdítását célzó megmozdulások időtartamát számolva
legalább 2880 órája tart a belpolitikai válság,
kiterjedése pedig az egész országra érvényes, bár főként a 350 km² területű és a progresszív fiatalság fellegvárának számító, kétmilliós Minszkre összpontosul a forrongás.
Az erőszakszervezetek gyakran megkülönböztetés nélkül választják ki áldozatukat, és láncot alkotva, többen támadnak rájuk. Az áldozat környezete sokszor tehetetlen, ha valaki megkockáztatja a segítségnyújtást, őt is elvihetik. Ettől függetlenül sokszor sikeresen szabadítanak ki embereket a rendőrök fogásából, mások pedig futásnak erednek, és mint a természetfilmekben a ragadozók, a biztonsági erők letesznek üldözésükről.
Négy hónapja terrorizálják az embereket az utcán, előbb-utóbb megunják
– véli a folyamatokat figyelemmel követő nyugalmazott nagykövet.
A belaruszok békés természetét bizonyítja, hogy bár voltak dulakodások, a tüntetők még mindig tartózkodnak az erőszak alkalmazásától, pedig semeddig nem tartana otthon Molotov-koktélokat gyártani. Ezzel szemben a karhatalom egyre durvábban lép fel a civilekkel szemben, egyre gyakrabban használnak gumilövedékeket és villanógránátokat tömegoszlatásra, a börtönökben pedig sokakat összevernek.
Roman Bondarenkót is az utcán fogták el, az őrizetben pedig úgy megverték, hogy napokkal később belehalt sérüléseibe. Emlékére számos helyen mécseseket és virágokat helyeztek el, amit a rend őrei nem néztek jó szemmel.
Kontra Ferenc szerint a hatalom nem arra játszik, hogy kiprovokálja a belaruszokból az erőszakos reakciót, pedig előnyére tudná fordítani. A tömeg jócskán fölényben van a biztonsági erőkkel szemben, a rohamfelszerelés sem védené meg őket, ha a tüntetők botokhoz, vascsövekhez, kövekhez vagy az említett koktélokhoz nyúlnának.
Valahogy úgy, mint 2014-ben a kijevi Majdanon történt. Csakhogy Ukrajna példája intő jel a belaruszok számára. Látták, mi történt: éles lőszerrel lőtték a tüntetőket, és a forradalom sikere addig tartott ki, amíg polgárháború nem tört ki, a kapcsolatok pedig mélypontra kerültek Oroszországgal, Belarusz legjelentősebb kereskedelmi partnerével. A belaruszok ezért a mai napig nem veszik szájukra Oroszországot, a belpolitikai válságot maguk igyekeznek megoldani, békés eszközökkel.
Meg kell ismételni, hogy Lukasenkót nem lehet békés eszközökkel elmozdítani. Erőszakot viszont nem lehet alkalmazni, hiszen a tág fogalmú, „a rendszer megdöntésére tett tevékenység″ címén már így is sorra indítják a büntető eljárásokat a hatóságok.
Az erőszak egyelőre a rezsim kiváltsága, amellyel szemben az ellenzék tehetetlen.
Elég csak egy Molotov-koktélt eldobni, egy rendőrt félholtra verni, és Lukasenko kijárási tilalmat és tűzparancsot rendelhet el. Az ellenállás fizikailag így megszűnne, teljes mértékben visszaszorulna a világhálóra.
Belaruszban is beköszöntött a hideg, az embereknek vélhetően egyre kevesebb kedve lesz a fagypont körüli időben megveretni magukat, még kevésbé egy fűtetlen, hideg cellába kerülni – hívja fel a figyelmet a volt magyar diplomata. Az időjárás lehet az a tényező, amely lehűti a kedélyeket, a mozgalom pedig a világhálón él tovább. Az utóbbi hónapok eseményeit nem fogják elfelejteni az emberek, de az ellenállás folyamatosan vesztene lendületéből, kétséges, hogy a tavaszi jó idő beköszöntével egyszer csak újra tömegek lepnék el az utcákat. Ebből a szempontból itt is egy keresztúthoz érkeztek a belaruszok:
a hideggel dacolva folytatják az ellenállást, vagy az otthonaik melegéből próbálják életben tartani azt. mindazonáltal otthonaikban sincsenek biztonságban.
Mindazonáltal erre az időszakra az IT-szektor vehetné át az ellenállás terhét – véli a nyugalmazott nagykövet. Összehangolt támadásokat indíthatnak kormányzati oldalak és szerverek ellen, hogy ott törjenek borsot a hatalom orra alá, ahol lehet. Már korábban is több sikeres hekkertámadást végbe vittek, de télen emelniük kellene a téteket:
az adóhatóságok szervereit megbénítani, a kormányzati kifizetéseket akadályozni, bankszámlákat feltörni.
Ennek megvan a reális alapja, ugyanakkor a tömegtüntetésektől valamelyest független akcióról lenne szó, amely nélkülözné az ellenzéki konszenzust.
A békés ellenállásnak akadnak azért más módszerei is, de mindeddig egyik sem kényszerítette térdre a rendszert. Szvetlana Tyihanovszkaja hetekkel korábban általános sztrájkra szólított fel Belaruszt. Nem lett belőle semmi. Nem minden rendszerellenes belarusz értesül arról, hogy a külföldön tartózkodó Tyihanovszkaja milyen felhívásokkal él. A korlátozott internetszolgáltatás miatt az üzenet nem jut el a főcsatornákon, és nem mindenki lesi a Twitter-mikroblogot. Egy gyár pedig nem fog leállni azért, mert egy elüldözött politikus azt kéri, egyebek mellett azért sem, mert nem tudni, a szomszéd városban a gyár csatlakozik-e az akcióhoz.
A másik tényező, hogy – ahogy korábban Lukasenko is nyomatékosan utalt rá – ha sztrájk van, fizetés nincs.
A belaruszok többsége nem teheti meg, hogy napokra, hetekre beszüntesse a munkát. Nincsenek olyan tartalékaik, hogy egy bizonytalan kimenetelű ellenzéki akcióra áldozzanak.
A Litvániába menekülni kényszerített ellenzéki vezető azonban nem számít lényeges tényezőnek a kelet-európai országban, személye jelképes, de nincs jelentős hatással a tiltakozó megmozdulásokra – mutat rá Kontra Ferenc, hozzátéve, hogy más lenne a történet, ha az országban lenne.
A Lukasenko-rendszernek sikerült lefejeznie az ellenzéket. Akit nem sikerült kitessékelni az országból, az börtönben van.
A hatalom békés átadását előkészíteni hivatott, ellenzéki koordinációs tanács minden vezető alakja vizsgálati fogságban van a hatalom megdöntésére tett felbujtás vádjával.
Nincs szó arról, hogy a belarusz ellenállásnak kiemelkedő vezéralakjai lennének, valaki összefogná a társadalmat és összehangolná a tüntetéseket.
Az erőszakszervezetek utasításai az elnöki hivataltól jönnek, amely felhatalmazza a biztonsági erőket, hogy a legbrutálisabban lépjenek fel. Mindmáig egyetlen túlkapást, mi több, halálesetet nem vizsgáltak ki, a panaszokat pedig figyelembe sem veszik.
Ezzel viszont az erőszakszervezetek is keresztúthoz érkeztek, mert innen már nincs visszaút. A civilek nemre és korra való tekintet nélkül bántalmazó szervek Lukasenko mellett tették le voksukat.
Számos videó tanúskodik arról, hogy a biztonságiakra az ellenzék jelképének számító piros-fehér zászló úgy hat, mint bikára a vörös posztó. Ez is pszichlógiai hadviselés: látványosan letépik, megtapossák a lobogót.
Lukasenko addig garantálja az erőszakszervezetek büntetlenségét, ameddig hatalmon marad. Bármely demokratikus átalakulás részét képezné, hogy elszámoltassák a túlkapások és a terror felelőseit. Brutalitásukat nem fogják elfelejteni, így ahogy Lukasenkónak és kormányzatának, a biztonsági erőknek is létkérdés az, hogy a rendszer egyelőre talpon maradjon. Ezért egyre durvábbak, mert a cél világos:
a társadalom megfélemlítése, hogy megtörjön, és helyreálljon a lukasenkónak megfelelő rend.
(Borítókép: Belorusz ellenzéki tüntetőket vezetnek el a rendőrök Minszkben 2020. november 15-én. Fotó: Stringer / Reuters)