Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke úgy véli, kialakítható egyfajta pragmatikus kapcsolat a Biden-adminisztrációval, miközben erősíthető is az együttműködés a magyar kormány ideológiai szövetségeseivel, a konzervatívokkal.
Bár még nem sejthetjük, hogy a Biden-adminisztráció kit küld Budapestre nagykövetnek, máris beindult a találgatás, merre tartanak a magyar–amerikai kapcsolatok. Változik-e a két ország viszonya, különösen annak tükrében, hogy a magyar vezetés a végül is vesztes Donald Trump mellett állt ki?
Érdemes onnan nekifutni, hogy megpróbáljuk felmérni, merre tart Amerika, merre tart a világ, és végül hogy ezek a folyamatok hogyan érintik a mi külpolitikai mozgásterünket, a kétoldalú kapcsolatokat. Kezdésként szögezzük le: nagy valószínűséggel eldöntöttnek tekinthető, hogy Joe Biden megnyerte a választásokat. Akkora az előnye, hogy ez jogi eljárásokkal már behozhatatlan – még akkor is, ha ezeknek az eljárásoknak esetleg lenne is következményük. Ugyanakkor azt is látnunk kell, mintegy százmillió levélszavazatot adtak le, ami elképesztő módon megnövelte a visszaélések kockázatát. Természetesen a rengeteg levélszavazat a Covid–19-től való félelemmel magyarázható, de így sem növelte az átláthatóságot. Ezek a körülmények nem kedveztek Trumpnak. De az eredmény, amit látunk, több tekintetben is példátlan az Egyesült Államok történetében. Százötvennégymillióan adták le szavazatukat, még a vesztes Trump is ebben a komoly ellenszélben 11 millióval több voksot kapott, mint négy éve, amikor pedig győzött. Gondoljunk csak a médiaellenszélre vagy a vele ellenséges bürokráciára. Biden pedig még többet, 15 millió szavazatot tudott hozzátenni Hillary Clinton 2016-os eredményéhez; ő is nagyon jó kampányt folytatott. Összegezve: a demokratáknak lejtett a pálya, és szemmel láthatóan élni tudtak a lehetőséggel. Nem egy ellentmondásos személyiséget jelöltek, hanem egy centrista demokrata jelölttel érték el ezt a sikert.
Remek kampánystratégiával hagyták, hogy ez a centrista jelölt begyűjtse a Trump-ellenes indulatokat, érzelmeket. a demokraták nem exponálták túl a jelöltjüket.
Milyen következtetéseket vonhatunk le a választás eredményéből?
Vannak rövid és hosszú távú következtetések. Rövid távon nyilván számítani lehet a Trump-korszak ellensúlyozására, ami karakteres balra tolódást jelent. Azt még nem lehet látni, hogy a Demokrata Párton belül meglévő radikális vagy progresszív szárny és a mérsékeltek között milyen erőviszonyok alakulnak ki. Nagy kérdés, hogy a párt mennyire lendül ki a Bernie Sanders fémjelezte szélsőbalra.
Vannak ilyen félelmek, ahogy azt egy korábbi interjúnkban jeleztük, amit egy Kaliforniában élő magyar tudóssal folytattunk.
Ez valóban döntő fontosságú kérdés az amerikai politikát illetően. Mint ahogy az is kérdés, hogy az amerikai társadalom elmúlt években kialakult nagy fokú polarizációja most megáll-e ezen a ponton, vagy pedig folytatódik. Azt hiszem, Biden mindenképpen engedményeket tesz majd a radikális baloldalnak, hiszen az ő támogatásuk nagymértékben elősegítette az ő választási sikerét. Még akkor is, ha ő centrista karakter. A kérdés csak az, hogy ezek az engedmények milyen mértékűek lesznek. És ez természetesen nemcsak a bel-, hanem az amerikai külpolitikát is érinti. Hosszabb távon pedig az a kérdés, hogy
Trump után a trumpizmusnak mi a jövője.
A viszonylag jó választási eredményből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a trumpizmusnak, ennek a gondolatkörnek van jövője. És ennek már rövid távon is lehetnek következményei. Január 5-én lesz a pótválasztás Georgiában, ami valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy a szenátus a republikánusok kezében marad. A legfelsőbb bíróság most már kétharmad-egyharmad arányban a republikánus értékvilág oldalán áll, és ha két év múlva megnézzük, hogy miként alakul a kongresszus, akkor az nagyon érdekes lesz.
A 2022-es félidős választásokon könnyen lehet, hogy megerősödik a trumpi eszmeiség, és ebben az esetben átvehetik a republikánusok a képviselőházat is. Tehát egyáltalán nem tekinthető átmeneti jelenségnek az, amit trumpizmusnak hívunk. Trump sikeresen kezelte a válságot, még úgy is, hogy volt egy érzékelhető gazdasági visszaesés, de a gazdasági mutatók az elmúlt négyéves ciklusban kifejezetten jók voltak. Jellemző, hogy nagyon erősen jelent meg a trumpizmusban egyfajta értékkonzervativizmus. Kötődés a családhoz, a hithez, vallási meggyőződéshez, hazafisághoz, összességében egy olyan értékvilág, amely itt nálunk, Magyarországon egyáltalán nem ismeretlen.
Trump külpolitikája is nagyon visszafogott volt, gyakorlatilag az ő négy éve alatt az Egyesült Államok nem viselt háborút, ugyanakkor néhány külpolitikai kérdésben karakteres álláspontot foglalt el. Ilyen a barátság Izraellel – Jeruzsálembe helyezte át az Egyesült Államok külképviseletét, amivel gyakorlatilag elismerte a szent várost fővárosnak –, a terrorizmus elleni küzdelem, amit néhány igen komoly akcióval, mint például az iráni különleges erők parancsnoka, Kászim Szulejmáni likvidálásával nyomatékosított, vagy éppen az Iszlám Állam fölszámolása. Összességében azonban visszafogott volt Trump külpolitikai aktivitása. A trumpizmus semmiképpen nem tekinthető nacionalistának, rasszistának, antiglobalistának, radikálisnak, szélsőségesnek, amilyennek a liberális narratíva megpróbálja beállítani ezt az eszmerendszert. Összegezve: rövid távon várható az amerikai belpolitikában egy irányváltás balra, de
hosszú távon a trumpizmus mindenképpen túléli magát Trumpot.
Már csak az a kérdés, hogy ki lesz ennek az arca. Nem zárható ki, hogy maga Donald Trump, de én ennek kis esélyt adok. Szerintem lesznek néhányan, akik kiemelkednek a tömegből, és megindulnak a trumpi örökségért.
Tehát magára Trumpra nincs is szükség a trumpizmus túléléséhez.
Ezt majd eldöntik a republikánusok, de vannak olyan jelenségek – mint például a szenátusi választások végeredménye vagy az erőeltolódás a kongresszusban –, amelyek azt bizonyítják, hogy
a Republikánus Párt sokkal jobban szerepelt, mint Trump.
Elképzelhető, hogy a Republikánus Párt Trump – vagy a személyiségében jelen lévő ellentmondások – nélkül jobban teljesített volna az elnökválasztáson, mint vele. Ha például adott esetben az alelnöke, Mike Pence helyettesíti, talán nyernek, de ez – lássuk be – meglehetősen spekulatív felvetés.
Mit hozhat a külpolitikában Biden győzelme?
A visszatérést a multilateralizmushoz. A nagy kérdés, hogy a világ továbbra is a hidegháború vége óta uralkodó multilaterális logikában működik-e, vagy másként, hiszen az elmúlt években végbement egy nagyon markáns geopolitikai átrendeződés a glóbuszon. Új erőközpontok jöttek létre, nem véletlen, hogy Trump kilépett a globális szervezetekből, és üzleti alapon kezdett el kétoldalú megállapodásokat kötni. Tehát globálisan egyfajta széttöredezésnek vagyunk a szemtanúi, egyfajta káosznak, kiszámíthatatlanságnak, elbizonytalanodásnak. Ebben a helyzetben Amerika megpróbálja visszavenni a folyamatok feletti irányítást, ezzel is magyarázható az új kormányzat törekvése a multilateralizmusra. Gondolok itt a visszatérésre a párizsi klímaegyezménybe vagy a visszalépésre az iráni nukleáris megegyezésbe. De az például már izgalmas, hogy mennyire fog tudni új gazdasági alapokat rendelni az együttműködéshez Európával vagy Ázsiával. Vajon újból belépnek-e a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalásokba? Várható egyfajta visszarendeződés az Obama-adminisztráció világába, de hát a világ is megváltozott négy év alatt, és annak komoly belpolitikai kockázatai vannak, ha Amerika simán visszalép a szabadkereskedelmi megállapodásokba. Az amerikai külpolitikában lesznek újszerű lépések, de arra számítok, hogy a meghatározó kérdésekben – ilyen a viszony Kínához, Oroszországhoz vagy a globális amerikai katonai szerepvállalás – nem lesz változás.
Minket, magyarokat közvetlenül az európai kapcsolatrendszer alakulása érint.
Várható, hogy a multilateralizmus jegyében az Egyesült Államok szorosabb viszonyra törekszik az Európai Unióval, Brüsszel újra felkerül a térképre, és megpróbál tető alá hozni egy megállapodást Németországgal. Ez nekünk azért fontos, hogy az a kereskedelmi háború, amelynek a körvonalai kibontakoztak az Egyesült Államok és Németország között a trumpi időszakban, ne mérgesedjen el. Hiszen nagyon erősen kötődünk a német gazdasághoz, kiváltképp az autóiparban, és igencsak negatív hatásai voltak és lennének ránk nézve ennek a kereskedelmi háborúnak. Ennek a multilateralizmusnak adott esetben lehetünk haszonélvezői. Annak viszont nem, hogyha Brüsszel úgy kap jelentőséget, hogy elhomályosítja a nemzetállamok jelentőségét. Az sem érdekünk, hogy Brüsszel elhomályosítsa azt a közép-európai együttműködést, ami számunkra nagyon fontos, és aminek az Egyesült Államok szemmel láthatóan hitelt adott. A magyar–lengyel együttműködés komoly washingtoni támogatást élvezett, ahogyan a visegrádi négyek és a Három tenger-együttműködés is. És forrásokat is áldozott Amerika ennek a térségnek a fejlesztésére.
Annak lehet-e valamiféle hatása az új amerikai kormány és Magyarország viszonyára, hogy Orbán Viktor letette a garast Donald Trump mellett?
Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy nagyon erős az ideológia szerepe a modern világban. A liberális erők szorosabban működnek együtt, és mi is szorosabban működtünk együtt a Trump-féle amerikai vezetéssel. Ez szerintem természetes. És ez az elkövetkező időkben is így lesz. Magyarország fenn fogja tartani a kapcsolatot azokkal az amerikai konzervatív műhelyekkel, személyiségekkel, amelyek és akik hasonlóan gondolkodnak a vallásról, a családról, a hazafiságról, mint mi. Vagy például Izrael szerepének a megítélésében. A kérdés az, hogy azok a partnereink, akik Amerikában kiállnak mellettünk, milyen viszonyt tudnak kialakítani az ő amerikai partnereikkel, illetve a mi államközi kapcsolataink miként alakulnak. Rengeteg múlik a személyes kapcsolatokon. Hallottuk, hogy Antony Blinken jó eséllyel pályázik a külügyminiszteri posztra. Ő anyai ágon magyar, és jól is ismer minket. Joe Biden megválasztott elnök annak idején a Balatonnál töltötte a mézesheteit, és nagyon szoros kapcsolatot ápolt a Lantos családdal, Tom Lantossal, a kongresszus magyar származású néhai tagjával. A személyes kapcsolatok terén vannak feladataink. Ebből a szempontból szerencsésnek tartom, hogy
Takács Szabolcs nagykövet megérkezett állomáshelyére, Washingtonba.
Az viszont szerencsétlen körülmény, hogy magánéleti okokból jó ideje nincs amerikai nagykövet Budapesten, csak ügyvivő. A sikeres David Cornstein nagykövet hazautazott, az utolsó nyilvános szereplése az idősebb George Bush elnök szobrának leleplezése volt októberben. De ennél fontosabb, hogy beazonosítsuk azokat a területeket, amelyeken lehetőség van a kooperációra. Nagyon szerencsés, hogy sikerült az amerikai rakétavédelmi rendszer ügyében az elmúlt hetekben tető alá hozni a megállapodást; ilyen védelmi rendszere Magyarországnak a történelemben sosem volt.
Bízom benne, hogy ideológiai szempontok nem fogják gyengíteni a NATO-szövetségesi együttműködést az Egyesült Államokkal. De említhetném az energiabiztonság kérdését is, érkezik a közép-európai kikötőkön keresztül az energiadiverzifikáció jelentős eleme, a cseppfolyós gáz.
Jól érzékelem, hogy az ideológiai szempontok helyett mindkét oldalról várható a pragmatizmus előretörése?
Azzal főzünk, amink van. Ha sikerül minél több közös érdeket találnunk az új amerikai kormányzat és Magyarország között, annál jobb. Természetesen fontosnak tartom azt a fordulatot, ami lezajlott Amerikában az elmúlt időszakban. E z a fajta új konzervativizmus – amelyet az előbbiekben trumpizmusnak neveztem – válasz a kor kihívásaira. Nagyon sok vonatkozásban Európában is megjelent, konkrétan mi, magyarok is próbáljuk egyértelműen megjeleníteni. Úgy kell tudnunk a jövőben megfogalmaznunk a politikai törekvéseinket, hogy ami a pragmatikus kormányzati együttműködés szintjén megvalósítható, azt ott kell megvalósítani. Ami pedig az értékelkötelezettségünk alapján kiépíthető együttműködés, azt pedig azokkal és azokon a területeken kell kiépíteni, akikkel és ahol lehetséges.
(Borítókép: Trenka Attila / Index)