Index Vakbarát Hírportál

Trumpék újabb pennsylvaniai perkeresetét utasították el

2020. november 27., péntek 20:55

Pennsylvaniában elutasították a republikánusok egy újabb perkeresetét, amely szerint választási csalás történt a szövetségi államban – írja a Fox News.

A kampánycsapat állításainak nincs alapja

– összegezték a pennsylvaniai bírák a perkeresetre reagálva.

Mindez abból a szempontból érdekes, hogy mindhárom, az ügyet vizsgáló bírát republikánus elnökök nevezték ki, vagyis nehezen vádolhatóak meg a demokraták iránti részrehajlással.

A vádak bebizonyításához szükség van jól megfogalmazott állításokra, valamint bizonyítékokra, amelyekkel ezeket alátámaszthatjuk. Itt ezek egyike sem áll rendelkezésünkre

– írta a három bíró egyike, Stephanos Bibas, aki maga egyébként adományokkal is támogatta a republikánusok választási kampányát. 

A republikánusok ezután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához (SCOTUS) nyújthatnak még be fellebbezést.

A jelek szerint ezt meg is fogják tenni, legalábbis Jenna Ellis, Trump ügyvédje és kampánytanácsadója ezt állította a Twitteren. 

Ellis a posztban azt is leírta, hogy a perkereset elutasítása annak az eredménye, hogy 

az aktivisták jogi gépezete továbbra is a pennsylvaniai széleskörű választási csalások eltitkolására törekszik.  

Rovatok