Index Vakbarát Hírportál

Észak-koreai hackereket sejtenek a vakcinagyártókat ért kibertámadások mögött

2020. december 2., szerda 14:59

Észak-koreai hackerek több gyógyszergyártó cég – köztük az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, valamint a Novavax – rendszerét is megpróbálták feltörni – írja a Reuters.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a hackerek még szeptemberben kezdtek nagyszabású kampányt, amelyben elsősorban az érintett cégek dolgozóitól próbálták meg kicsalni felhasználónevüket és jelszavukat, így próbálva hozzáférni a vállalati rendszerekhez.

Az amerikai kormányzat egy jelentése szerint a hackerek mögött Észak-Korea kormányzata áll,

Az akció által feltételezhetően a tesztelés alatt álló vakcinák adatait akarják megszerezni és felhasználni saját fejlesztéseikhez. 

Nem ez lenne az első ilyen eset, a korábbi jelentések szerint ugyanis Irán, Vietnám, Dél-Korea, Kína és Oroszország is igyekezett hasonló módon információt szerezni a fejlesztés alatt álló koronavírus elleni oltóanyagokról. 

Észak-Korea egyelőre még nem adott ki nyilatkozatot a vádakat illetően, annak ellenére sem, hogy az ENSZ felkérte őket, hogy kommentálják az eseményeket. Arról sincs még érdemi információ, hogy a hackerek valamely kísérlete sikerrel járhatott-e. 

Észak-Korea eddig nem ismerte el, hogy lenne koronavírusos esetük az országban – annak ellenére sem, hogy japán források szerint az ország vezetőjét,Kim Dzsong Unt egy kísérleti, még nem engedélyezett kínai vakcinával oltották be –, azonban Dél-Korea szerint elképzelhető, hogy a Kínával való kereskedelmi kapcsolataik révén bejuthatott az országba a vírus.

Rovatok