Index Vakbarát Hírportál

Távozik az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből Porcsalmi Bálint

2020. december 10., csütörtök 18:23

Porcsalmi Bálint bejelentette: távozik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöki tisztségéből. A politikus az RMDSZ közösségi oldalán jelentette be elhatározását.

Közölte: 2017-ben két évre vállalta az ügyvezető elnöki mandátumot, az EP-választásokat követően azonban Kelemen Hunor elnök felkérésére folytatta a munkát.  

Akkor abban állapodtunk meg, hogy a 2020-as parlamenti választások után abbahagyom ezt a munkát. Így az ügyvezetői teendők mellett irányítottam tavaly az elnökválasztási, idén az önkormányzati, majd a parlamenti választási kampányokat is. December 6-án a vállalt feladatom véget ért: a terveimnek megfelelően, a kormányalakítási tárgyalások után visszaadom ügyvezető elnöki megbízatásom

 – fogalmazott Porcsalmi Bálint.

Rovatok