Index Vakbarát Hírportál

Washington levette Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról

2020. december 14., hétfő 12:40

Az Egyesült Államok levette Szudánt a terrorizmust támogató országok listájáról, amelyre 1993-ban tette fel – közölte hétfőn a kartúmi amerikai nagykövetség Facebook-oldalán. A közlemény szerint 

a washingtoni törvényhozás a számára megadott 45 napos határidőn belül nem emelt kifogást a kormány intézkedése ellen, amelyet Donald Trump elnök október 19-én jelentett be. Így a külügyminiszter most aláírta, s december 14-től hatályos.

Az MTI beszámolója szerint az intézkedés előzménye, hogy a szudáni kormány október 23-án amerikai nyomásra megállapodott Izraellel kapcsolataik normalizálásáról. Kartúm azt állítja, hogy ebbe nem „zsarolás” hatására ment bele. Szudánt megelőzően Izrael az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel normalizálta kapcsolatait amerikai közvetítéssel, azóta pedig Marokkóval is. Kartúm mindazonáltal vár még egy lépést Washingtontól, hogy mentesítse őt két terrortámadás miatti kártérítési kötelezettség alól.

A két támadást még 1998-ban követte el az al-Kaida, egy időben az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen, és ezeknek több mint kétszáz halálos áldozata volt. Az amerikai bíróság Szudánt 335 millió dollár (közel százmilliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte azzal a váddal, hogy segítette a terrorszervezetet. Kartúm október végén közölte: a törvényhozása addig nem ratifikálja az Izraellel megkötött megállapodást, amíg az amerikai kongresszus ez ügyben nem hoz  törvényt a mentesítéséről, vagyis a „jogi békéről”.

Rovatok