Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump nem enged, tizennégymillió amerikai marad munkanélküli segély nélkül

2020. december 27., vasárnap 12:05

Nem írta alá a koronavírus gazdasági következményeit enyhíteni hivatott, mintegy 900 milliárd dolláros (267 ezer milliárd forintos) mentőcsomagot Donald Trump. A távozó amerikai elnök ezt egyebek közt azzal indokolta, hogy kevesli a járvány következtében megszorult amerikaiaknak szánt 600 dolláros (178 ezer forintos) egyszeri juttatást, és azt követelte, hogy ezt az összeget emeljék fel 2000 dollárra (593 ezer forintra). 

A vonatkozó törvénycsomagot szombat estig kellett volna jóváhagynia, hogy a rászorulók és munkanélküliek megkapják juttatásaikat. 

Így viszont most 14 millió amerikai esett két szék közé, se 600 dollárt, se 2000 dollárt nem kapnak egyelőre. 

Az amerikai elnök szokása szerint a Twitteren nyilatkozott döntéséről, visszhangozva korábbi érvelését. Donald Trump szerint 2 ezer dollárt kéne nyújtani magánszemélyeknek, és 4 ezret pároknak, így egy család mintegy 1 millió forintnyi összeghez jutott volna az év végén. Bejegyzésében fontosnak találta megemlíteni, hogy szerinte a gazdasági nehézségek Kína hibája, utalva arra, hogy a járvány kirobbanásáért az ázsiai országot okolja. 

A csomag heti 300 dollárral megemelte volna a munkanélküli segélyek összegét 11 héten át. Most ez is várat magára.

Külön problémát jelent az is, hogy a több helyen érvényben lévő kilakoltatási moratórium január 1-én lejár, így akiknek nagy szükségük lenne a juttatásokra, azok nagy bajban találhatják magukat.

Megoldást a moratórium meghosszabbítása vagy a mentőcsomag jóváhagyása jelentene. 

Donald Tumpnak az egyszeri juttatás összegének megemeléséről szóló követelését egyébként a demokraták támogatták, a republikánusok viszont elutasították. A mentőcsomagot saját tanácsadói, köztük Steve Mnuchin pénzügyminiszter segítségével dolgozták ki. 

A helyzetet az is bonyolítja, hogy a mentőcsomaghoz mellékelték az 1,4 trillió dolláros szövetségi kormányzati költségvetést is. Mivel egyetlen papíron sem szárad még az amerikai elnök szignója, keddtől kezdve részlegesen bezár a kormányzat, hacsak a törvényhozók nem állapodnak meg egy átmeneti jogszabályról ennek megakadályozására. Ebben a törvénytervezetben azonban nem szerepelnének a segélyek, és hatálybalépésére ugyanúgy Donald Trump aláírására van szükség. 

Rovatok