Index Vakbarát Hírportál

Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását

2021. január 4., hétfő 12:59

Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását a Fordóban működő, föld alatti nukleáris létesítményében – jelentette be hétfőn az iráni kormányszóvivő a Mehr félhivatalos iráni hírügynökség szerint. Ali Rabiei közölte: a folyamat a parlament által nemrég elfogadott új jogszabállyal összhangban kezdődött meg.

Az új törvény értelmében Irán évente 120 kilogramm 20 százalékos dúsítású uránt állíthat elő, illetve alacsonyabb dúsítási szintű uránból havonta 500 kilogrammot.

A 20 százalékos dúsítási szint már jóval meghaladja a 2015-ben aláírt többhatalmi nukleáris megállapodásban megengedett 3,67 százalékot. Irán részéről ez egy újabb olyan lépés, amellyel megsérti az atomalkuban vállalt kötelezettségeit válaszul arra, hogy Washington 2018-ban egyoldalúan felmondta a szerződést, és visszaállította a Teheránnal szemben hozott szankciókat. Irán többször jelezte, hogy gyorsan vissza tudja állítani az atomalkuban foglalt állapotot, amennyiben az amerikai szankciókat feloldják.

Irán eddig 4,5 százalékos tisztaságúra dúsított uránt állított elő. A nukleáris fegyverekhez 90 százalékos dúsítású urán szükséges. Az urán 20 százalékosról 90 százalékosra dúsítása azonban már nem számít igazán nagy ugrásnak szakértők szerint.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) január 1-jén közölte: Irán jelezte felé, hogy ismét 20 százalékosra dúsított urán előállítására törekszik, de akkor Teherán nem pontosította, hogy ez mikor fog bekövetkezni.

Ezzel lényegében megerősítették az AP hírügynökség karácsony előtti értesülését, amely műholdképekre hivatkozva építkezésekről adott hírt az ottani nukleáris létesítményekben. 

Izrael nem engedi, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen - közölte Benjámin Netanjahu válaszul az iráni urándúsítás szintjének megemelésére.

Irán azon döntése, hogy továbbra is megszegi kötelezettségvállalásait, vagyis emeli az urándúsítás szintjét, és növeli ipari kapacitásait a föld alatti urándúsítás érdekében, nem magyarázható másképp, csak úgy, hogy megvalósítja katonai nukleáris programjának terveit

közölte Netanjahu Twitter- és Facebook-fiókjában közzétett üzenetében.

Izrael nem engedi, hogy Irán atomfegyvereket állítson elő

válaszolt az Iráni Iszlám Köztársaság ősellenségének tekintett izraeli miniszterelnök arra a bejelentésre, hogy Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását a Fordóban működő, föld alatti nukleáris létesítményében.    

A Háárec című újság honlapja szerint a szakértők úgy vélik, hogy a jelenlegi, viszonylag alacsonyan dúsított szintű urán legalább két atombomba előállításához lehet elegendő Iránban, ha úgy döntenek, hogy nem békés célokra használják fel a rendelkezésükre álló, egyelőre alacsony szinten dúsított uránt.      

Rovatok