Index Vakbarát Hírportál

„Szégyen! Borzasztó! Sokkoló!” – a világ megdöbbent a washingtoni zavargásokon

2021. január 6., szerda 23:46

Sorra jönnek a nemzetközi reakciók a washingtoni Capitolium ellen indult ostromra. A nyugati világ vezetői arra figyelmeztetnek: az amerikai demokrácia megingása másokra is veszélyes lehet.

Elképedve szemléli a világ, mi történik a washingtoni Capitoliumon. Az elmúlt órákban Donald Trump távozó republikánus elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét, miután alelnöke, Mike Pence a korábbi várakozások ellenére nem obstruálta a kongresszus rendkívüli ülését. A Capitoliumnál gyülekező tüntetők megrohamozták az épületegyüttest és összecsaptak a biztonsági erőkkel. Mike Pence-t kimenekítették az épületből, a kongresszusi ülést berekesztették, a szenátorokat és a képviselőket biztonságba helyezték.

Az eseményt több nemzetközi vezető is elítélte. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Twitteren azt írta:

Sokkoló képsorok Washingtonból. Egy demokratikus választás eredményeit tiszteletben kell tartani.

Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli szintén az amerikai demokráciáért aggódok posztjában. Az uniós vezető úgy fogalmazott, mélységesen aggasztóak az Capitoliumnál zajló események, a demokratikusan megszerzett szavazatokat mindenkinek tisztelnie kell. 

 Szégyenletes események zajlanak az Egyesült Államok kongresszusában

– ezt már Boris Johnson brit konzervatív kormányfő írta a Twitteren. Johnson az amerikai demokrácia felelősségét hangsúlyozta, mint fogalmazott, az Egyesült Államok a világon mindenhol a demokrácia mellett áll, ezért sorsdöntő, hogy a váltás békésen és rendben történjen.

Nem sokkal Boris Johnson után Nicola Sturgeon skót miniszterelnöknő is megszólalt. Ő úgy fogalmazott, „elborzasztóak” a Capitoliumnál zajló események és nagy szégyen azokra nézve, akik támadást indítottak a demokrácia ellen.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök eközben  megválasztott elnöknél, a demokrata  Joe Bidennél gyűjtött jó pontokat. Mint fogalmazott, az új vezető „leküzdi a feszültségekkel teli időket és egyesíti az amerikai embereket”.

(Borítókép: Emberek fedezékbe vonulnak a képviselőházi ülésterem galériáján. Fotó: Andrew Harnik / MTI)

Rovatok