Index Vakbarát Hírportál

Svédországban 80 ezer embert már beoltottak

2021. január 12., kedd 12:28

Eddig körülbelül 80 ezer embert oltottak be Svédországban a múlt hónapban indult oltási kampány során – jelentette be kedden az ország közegészségügyi hivatala az MTI szerint. 

A közlemény szerint az országba január 10-ig mintegy 160 ezer adagnyi, a Pfizer/BioNTech vállalat gyártotta vakcina érkezett, és a mennyiség felét már felhasználták, a többit pedig második adagként fogják beadni az embereknek. 

A közel 10 milliós országban december 27-én kezdődött el az oltási kampány, amelynek során 

elsőbbséget kapnak az idősotthonokban élők, ezen intézmények dolgozói, illetve az ő családjaik.

A második, várhatóan februárban kezdődő szakaszban a 70 év fölöttieket és az egészségügyi dolgozókat oltják majd be.

Ugyancsak kedden a kormány bejelentette, hogy további 5,5 milliárd svéd koronát (körülbelül 197 milliárd forint) különít el tesztelésre és kontaktkutatásra a már előirányzott 2 milliárd koronán (körülbelül 71 milliárd forint) felül.

Lena Hallengren egészségügyi és szociális ügyi miniszter a TT svéd hírügynökségnek kiemelte, hogy az oltási program elindítása ellenére ezeknek a lépéseknek még sokáig fontos szerepe lesz a járvány elleni küzdelemben.

Svédországban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint 489 471 fertőzöttet regisztráltak a járvány kitörése óta, és a fertőzésből eredő 9433 halálesetet jegyeztek fel, ami lényegesen több a más skandináv országban feljegyzett esetszámokhoz képest.

Rovatok