Index Vakbarát Hírportál

Leszámolnak a szlovák polippal, börtönre ítéltek két ismert vállalkozót

2021. január 12., kedd 18:05

Váltóhamisítási ügyben 19 év szabadságvesztésre ítélte a szlovák legfelsőbb bíróság Marián Kočner nagyvállalkozót, akit Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolásának perében tavaly szeptemberben felmentettek a felbujtás vádja alól – írja az MTI a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségre hivatkozva.

Szintén 19 év szabadságvesztést szabott ki a szlovák legfelsőbb bíróság a váltóhamisítási ügy másik résztvevőjére, Pavol Ruskóra, aki ugyancsak közismert nagyvállalkozó. Rusko az első és legnagyobb szlovákiai kereskedelmi televízió, az amerikai CME tulajdonában lévő Markíza volt vezérigazgatójaként és társtulajdonosaként, illetve a második Dzurinda-kormány gazdasági minisztereként vált ismertté, mely utóbbi posztra az általa alapított liberális Új Polgár Szövetség jelölte.

A vád szerint Kočner és Rusko egy harmadik – külön eljárásban perelt – társukkal együtt összesen négy hamis váltót készítettek, amelyek alapján 69 millió eurónak megfelelő összeget szereztek a Markíza televíziótól. A váltók rendkívül szövevényes ügye még a kilencvenes évek végére nyúlik vissza, amikor Rusko a Markíza televízió vezérigazgatója volt, és rendezetlen üzleti ügyei voltak Kočnerrel. Rusko – saját korábbi állítása szerint – ezt az üzleti viszályt váltók útján rendezte, amelyeket Kočner később a többszörös tulajdoni átrendezésen átesett kereskedelmi televíziótól hajtott be.    

A most jogerősen elítélt Marián Kočner nagyvállalkozó neve több – részben már lezárult, részben még folyamatban lévő – per miatt is ismert. Ezek közül a legismertebb Ján Kuciak újságíró és élettársa három évvel ezelőtti meggyilkolásának belpolitikai viharokat kavaró ügye, amelyben Kočnert a gyilkosság megrendelésével vádolták. A szeptemberben zárult perben Kočnert bizonyítékok hiányában felmentették.

  

Rovatok