Index Vakbarát Hírportál

Az olaszok több mint fele akar új választásokat

2021. január 15., péntek 18:14

Azonnali választásokat akar az olaszok több mint fele az új Conte-kormány helyett a felmérések szerint − adta hírül az MTI. Az affaritaliani.it politikai hírportál felmérése szerint az olaszok 50,2 százaléka azonnali választásokat akar, 53,8 százalék pedig a jobbközép pártokat szeretné kormányon látni. A megkérdezettek több mint 87 százaléka nemtetszését fejezte ki Matteo Renzi döntésével kapcsolatban, amelynek értelmében az Élő Olaszország vezetője kiléptette pártját a kormányból.

Giuseppe Conte miniszterelnök hétfő déltől a képviselőházban, kedd reggeltől pedig a szenátusban kér támogatást kormányzása folytatásához. A szavazás az alsó- és a felsőházban is több órán át eltarthat.

A kormánypártok, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) együttesen sem rendelkezik a többséget biztosító 161 szavazattal, így nagy figyelem kíséri majd a szavazást.

Az olasz sajtó értesülései szerint a miniszterelnök egész hétvégén „támogatókra vadászik” elsősorban a függetlenek soraiból, de nem zárható ki, hogy az Élő Olaszország tagjai is segítenek a kormányfőnek az előrehozott választások elkerülése érdekében. Conte támogatói önálló frakciót hoztak létre Italia23 néven, ami arra utal, hogy a jelenlegi törvényhozási ciklus 2023-as végéig a parlamentben akarnak maradni. Ha Giuseppe Conte többséget szerez, kormányátalakítás várható. Ha Conte nem kap bizalmat, sajtóértesülések szerint már saját párttal kész indulni a választásokon, amely az Együtt (Insieme) nevet kaphatja.

Alfonso Bonafede igazságügyi miniszter kijelentette, Matteo Renzi „áruló”, és most nélküle folytatják a kormányzást. Hozzátette:

Az Öt Csillag Mozgalom kiáll a Contéval való folytatás mellett.

Sergio Mattarella államfő szorgalmazta, hogy Giuseppe Conte azonnali lemondás helyett a parlamentben próbálja megoldani a válságot, új többséget keresve − hangsúlyozták az elemzők. Vélemények szerint azonban hiába szerez most többséget Giuseppe Conte, mindez a kormányzás hosszú távú és stabil folytatására nem ad garanciát.

Matteo Renzi annyit mondott, a parlamentben fog kiderülni, hogy Conte jól számolt-e, és valóban megvan-e a többsége, szerinte a kormánypártok nem képesek lemondani a hatalomról. Mint mondta, egy újabb Conte-kormány az eddiginél is vegyesebb „minestrone” (zöldségleves) lehet.

Conte és társai a túlélésre játszanak, de az olaszoknak másra van szükségük. Bízzuk az olaszokra a döntést, hogy ki vezesse az országot

− mondta Matteo Salvini.

Rovatok