Index Vakbarát Hírportál

Belga idősotthonba is betört a brit mutáns

2021. január 17., vasárnap 15:20

A nyugat-belgiumi Houthulst egyik idősotthonában 128-an fertőződtek meg a koronavírus brit mutációjával, eközben az országban valamelyest csökkent az új fertőzöttek átlagos napi száma. Belgium a vártnál mintegy hétezer dózissal kevesebbet kap a Pfizer/BioNTech oltóanyagából a jövő hét folyamán – írja az MTI a belga sajtó vasárnapi közlésére hivatkozva.

Mint írják, nem ez az első eset, hogy Belgiumban kimutatták a brit vírusmutációt, a múlt héten ugyanis a karácsonyi vakációról visszatérő turisták között találtak fertőzötteket. Eddig azonban nem volt példa arra, hogy egyszerre ennyi, azonos épületben lakó esetében mutassák ki a fertőzést. Joris Hindryckx, Houthulst polgármestere vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a hónapok óta tartó látogatási tilalom ellenére miként juthatott a vírusmutáció a rendkívül szigorú higiéniai követelményeket megkövetelő intézmény falain belülre.

Az oltási kampányért felelős munkacsoport tájékoztatása szerint Belgium az előirányzott 93 500 ampulla helyett 86 500-at kap a Pfizer/BioNTech oltóanyagából a jövő héten. A mennyiség csökkentése nem lesz jelentős hatással az első célcsoportok, nevezetesen az idősotthonok lakóinak, valamint a koronavírussal fertőzötteket ápoló kórházi személyzetnek a beoltására.

Frank Vandenbroucke belga egészségügyi miniszter korábbi tájékoztatása szerint

Belgiumban hétfőtől megkezdik a lakosság beoltását a Moderna vállalat koronavírus elleni oltóanyagával is, miután a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek által kifejlesztett, december 28. óta alkalmazott vakcinából ez idáig már 35 ezer ember kapott oltást.

Az amerikai Moderna oltóanyagából Belgium eddig 8 ezer adagot kapott, a jövő héten további 13 ezer, majd február 1-jén 31 ezer, február 15-én pedig további 94 ezer adag érkezik. Az illetékes egészségügyi hatóság vasárnap közölte, hogy a hét végére valamelyest csökkent az új koronavírussal fertőzöttek napi átlagos száma Belgiumban.

Rovatok