A baleset egyetlen súlyos sérültje éjjel elhunyt a kórházban, így a szerdai madridi házrobbanás halálos áldozatainak száma négyre emelkedett − közölték a hatóságok csütörtökön.
Az elhunytak között van egy 85 éves asszony és egy fiatalabb férfi, akinek azonosítása folyamatban van. A harmadik áldozat holttestét egyelőre nem tudták kihozni az épület romjai közül.
A negyedik áldozat egy 36 éves pap, aki az egyház tulajdonában lévő ingatlan elromlott kazánjának javításánál segédkezett a szerelőnek, aki szintén életét vesztette.
Egy helyi kereskedelmi televízió értesülése szerint az első feltételezésekkel ellentétben a robbanást egy szivárgó gázcső okozta. A belváros sűrűn lakott, szűk utcáiról ismert La Latina-negyedében található épület felső emeletei, oldalfalai leomlottak a robbanás erejétől, csupaszon hagyva a ház szerkezetét.
A szomszédban iskola és idősotthon is van, mindkét épületből evakuálták a bent lévőket, akik közül senki sem sérült meg.
A tűzoltóság csütörtökön megkezdte a környék megtisztítását. A szakemberek átvizsgálják az épület szerkezetét, hogy kiderüljön: részben vagy egészében kell-e lebontani, továbbá a környékbeli házak állapotát is felmérik, az elővigyázatosságból éjszakára hotelekbe evakuált lakók csak ezután térhetnek haza. Az iskolában egyelőre távoktatásban folytatódik a tanulás.