Index Vakbarát Hírportál

A brit variáns nem csak fertőzőbb, de halálosabb is lehet

2021. január 22., péntek 19:31 | aznap frissítve

A koronavírus brit variánsának korai vizsgálati eredményei arra utalnak, hogy

a vírus mutációja akár harminc százalékkal halálosabb lehet, mint korábbi változata

– jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök a BBC híradása szerint. 

A megállapítást matematikai számításokra alapozzák: az új variánssal és a vírus korábbi változatával megfertőződött emberek halálozási rátáját hasonlították össze. 

Ennek az új variánsnak a hatása az, hogy az NHS (nemzeti egészségügyi ellátás) ilyen erős nyomás alatt van

– mondta Johnson, hozzátéve, hogy az új variánsnak köze lehet a magasabb halálozási mutatókhoz. 

A Downing Streeten tartott péntek esti sajtótájékoztatón Sir Patrick Vallance, brit kormány tudományos főtanácsadója is megerősítette Johnson bejelentését, mondván, hogy vannak arra utaló – egyelőre nem egyértelmű – jelek, hogy az új variáns több halálesetet okozhat. 

Korábbi vizsgálatok már megállapították, hogy az először Londonban és Délkelet-Angliában azonosított mutáció 30-70 százalékkal lehet fertőzőbb.

A tudományos főtanácsadó közölte: vannak „egyelőre nem túl erőteljes" bizonyítékok arra, hogy a brit koronavírus-variáns több halálesethez vezethet. Példaként elmondta: a hatvanas éveikben járó férfiak esetében 1000 koronavírus-beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt fertőződés esetén hozzávetőleg 10-nek, az új koronavírus-variáns okozta fertőződés esetén mintegy 13-14-nek a halála valószínűsíthető  – tudósította a távirati iroda.

Ehhez azonban Sir Patrick Vallance hozzátette:

még sok a bizonytalanság, sokkal több vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy ezeket az előzetes feltételezéseket megerősítsék.

Sir Patrick Vallance hangsúlyozta azt is, hogy a vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak, mint az először felbukkant variáns esetében. Az Angliában alkalmazott Pfizer és az Oxford-AstraZeneca vakcinák várhatóan hatékony védelmet fognak nyújtani a brit változattal szemben. Felhívta a figyelmet, hogy a BioNTech, amely a Pfizerrel fejlesztette ki közös vakcináját, éppen a napok tett közzé egy tanulmányt, amelyben a beoltottak vérmintája alapján megállapította: oltóanyaguk hatékonyan lép fel a brit variánssal szemben is. 

A tudományos főtanácsadó rámutatott, hogy sokkal nagyobb aggodalmat kelt a Dél-Afrikában és a Brazíliában azonosított változatok. 

A Dél-afrikai mutáció felszínét borító fehérjék változtak, ezért jobban tud kapcsolódni a sejtekhez és ellenáll a korábbi koronavírusra termelt antitesteknek. A brazíliai válfajról – amelynek kutatása korai stádiumban van – úgy tartják, hogy súlyosabb lefolyású betegséget okozhat, és ugyancsak ellenállóbb lehet a jelenlegi vakcináknak. 

Rovatok