Index Vakbarát Hírportál

Az atomhatalmak tudomást sem vettek a nukleáris fegyverek tiltásáról szóló egyezményről

2021. január 22., péntek 15:45

Életbe lépett pénteken az ENSZ-nek a Nukleáris Fegyverek Tiltásáról szóló nemzetközi szerződése (TPNW) – írja az MTI. Az egyezményhez azonban azok az országok, amelyek nyíltan vagy gyaníthatóan atomfegyverrel rendelkeznek, nem csatlakoztak. 

A megállapodást 2017-ben New Yorkban 127 ország hagyta jóvá.

Ez az első olyan egyezmény, amelynek aláírói a nukleáris fegyverek vagy más nukleáris robbanóeszközök kifejlesztésének, tesztelésének, előállításának, beszerzésének, birtoklásának és használatának teljes tilalmára vállaltak kötelezettséget.

A TPNW-t mindazonáltal nem írta alá az a kilenc ország, amely nyíltan vagy gyaníthatóan atomfegyverrel rendelkezik, vagyis:

Az atomhatalmak a teljes tiltás helyett inkább az 1968-as atomsorompó-szerződés megszigorítását és megerősítésé t akarják elérni.

A szerződés részes államai semmilyen fejlesztést és kísérletet nem hajthatnak végre nukleáris fegyverekkel, nem állíthatnak elő atomfegyvert, és a területükön se nem állomásozhatnak, se át nem haladhatnak nukleáris fegyverek, és segítséget sem nyújthatnak semmi ilyen tevékenységhez. 

Amennyiben nukleáris fegyverrel rendelkező ország csatlakozik a megállapodáshoz, akkor adott határidőn belül ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul fel kell számolnia atomprogramját.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az egyezmény az aláíró államok közül eddig csupán 51, jórészt fejlődő országban emelkedett törvényerőre.

A nukleáris fegyverek növekvő veszélyt jelentenek, sürgősen meg kell őket semmisíteni

– nyilatkozta pénteken António Guterres ENSZ-főtitkár az egyezmény életbe lépésére, illetve az atomhatalmak távolmaradására reagálva.

Az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN (International Campaign to Abolish Nuclear Weapons) nemzetközi civil kezdeményezés, amely 2017-ben Nobel-díjat kapott tevékenységéért, szintén aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy atomhatalmak nem csatlakoztak az egyezséghez. 

A NATO-tagország Németország kormánya a szerződés életbe lépése előtt nem sokkal arra figyelmeztetett, hogy a TPNW életbe lépése akár meg is nehezítheti a nukleáris lefegyverzést célzó tárgyalásokat, mivel az atomhatalmak azt nem hajlandóak elfogadni. 

Rovatok