Index Vakbarát Hírportál

Az olasz államfő megkezdi a kormányválság megoldásáról szóló egyeztetést a pártokkal

2021. január 27., szerda 12:55

Az olasz államfő megkezdi a kormányválság megoldásáról szóló egyeztetést a pártokkal. Sergio Mattarella szerda késő délutántól fogadja a parlamenti tömörülések képviselőit, akikkel egy esetleges új kormánytöbbség felállításáról egyeztet, miután Giuseppe Conte miniszterelnök lemondása belpolitikai válságot idézett elő.

Az államfő elsőként a törvényhozás felsőházának és alsóházának elnökeit fogadja – írja az MTI. Az elnöki palotától közölt program szerint a parlamenti pártokkal való konzultáció csütörtökön egész nap, majd pénteken délután zajlik. A sorrend a legkisebb parlamenti frakcióktól a legnagyobbakig halad: a baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU), a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) és a baloldali Demokrata Párt (PD) delegációja csütörtök délután, a jobboldali koalíció pártjai, vagyis a Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) közös küldöttsége péntek délután következik. Utoljára pedig az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) egyeztet az államfő.

A delegációkat a pártok vezetői és frakcióvezetői alkotják.

Sergio Mattarella feladata felmérni, milyen új többség hozható létre a parlamentben, és ki lenne a miniszterelnöke azután, hogy az Élő Olaszország kilépett az általa és az M5S, a PD és a LeU alkotta kormányból, majd Giuseppe Conte benyújtotta lemondását. Sajtóértesülések szerint az államfő akár hétfőig is várhat a helyzet mérlegelésével: ezt követően Sergio Mattarella új megbízatást adhat Conténak egy általa vezetett harmadik - az előzőnél nagyobb többséggel bíró - kormány megalakítására, a pártok útmutatásai alapján más miniszterelnök-jelöltet nevezhet meg, szakértői kormánnyal helyettesítheti az eddigit, de az is előfordulhat, hogy a választásokat tartja az egyetlen megoldásnak.

Giuseppe Conte a közösségi oldalán egy széles és biztos többséget garantáló „nemzetmentő egységkormányt” szorgalmazott az eddigi szövetségesek, az M5S, a PD, az IV, a LeU, valamint minden lehetséges parlamenti erő támogatásával.

A politikus abban reménykedik, hogy Renzi pártját új formációval tudja helyettesíteni. A parlamentben frissen alakult, úgynevezett Európaiak frakciójától remél segítséget, de a csoport egyelőre csekély létszáma nem tűnik elegendőnek. A Corriere della Sera napilap továbbra is a harmadik Conte-kormányt tartja a válság legvalószínűbb megoldásának, hozzátéve, hogy ahhoz azonban Matteo Renzi pártjának támogatása is elengedhetetlen. A „kormánybuktató” Renzi viszont vagy új miniszterelnököt, vagy teljes kormányátalakítást követel.

Sajtókommentárok kiemelik, hogy a jelenlegi kormányválság a párt nélküli jogászból lett miniszterelnök Giuseppe Conte, Matteo Renzi alig háromszázalékos támogatással bíró pártja, a korábban több mint 30 százalékos támogatottságának felét elvesztő Öt Csillag Mozgalom és a választási győzelem nélkül kormányra jutó Demokrata Párt közötti „leszámolásról” szól.

Tétnek számít a koronavírus-járvány nyomán bevezetendő, több mint kétszáz milliárd eurós gazdasági helyreállítási alap szétosztása, a következő államfő esedékes kijelölése, valamint a következő választásokra való felkészülés. Giuseppe Conte és Matteo Renzi ugyanis a választótábornak ugyanarra a centrumpárti szeletére pályázik.

Matteo Salvini a járványhelyzet miatt eladósodott vállalkozók tüntetésén úgy nyilatkozott,

a válság megoldása nagyon egyszerű, Conténak vagy van többsége vagy nincsen, utóbbi esetben választásokat kell tartani.

Hozzátette, hogy a Liga más megoldás előtt is nyitott az ország érdekében, ami elemzők szerint azt jelenti, hogy a jobbközép koalíció felveti az államfőnek, hogy ez a politikai oldal is készen áll a kormányalakításra.

Rovatok