Index Vakbarát Hírportál

A britek szerint nem okoz súlyosabb megbetegedést a dél-afrikai mutáns

2021. február 2., kedd 16:14

Nem okoz súlyosabb megbetegedést a koronavírus dél-afrikai variánsa, de mindenképpen meg kell állítani a terjedését − jelentette ki kedden Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Nagy-Britanniában eddig 105 pozitív koronavírus-szűrési leletben azonosították a dél-afrikai változatot, köztük 11 olyan páciens szervezetében is, akik nem jártak Dél-Afrikában, és olyanokkal sem kerültek kapcsolatba, akik onnan utaztak Angliába 

− mondta el a miniszter. Kedden külön tömeges koronavírus-szűrési program kezdődött nyolc olyan délkelet- és közép-angliai körzetben, ahol feltűnt a dél-afrikai variáns. Matt Hancock keddi tájékoztatóján elmondta, hogy a nyugat-angliai Bristolban és az északnyugat-angliai Liverpoolban is találtak vírusvariánsokat, és ezekben a városokban is megelőző tömeges szűrések kezdődtek.

Az MTI beszámolója szerint a dél-afrikai mutáns izolálását célzó soron kívüli szűrési program 80 ezer embert érint. A hatóságok postai irányítószámok alapján meghatározott körzetekben járnak lakásról lakásra, és kérik a 16 évesnél idősebb lakókat, hogy végeztessék el a szűrővizsgálatot, akkor is, ha nincsenek koronavírus-fertőzés lehetőségére utaló tüneteik. A felkeresett körzetekben otthon elvégezhető tesztekhez szükséges eszközöket osztanak ki, majd ezeket begyűjtik.

A Szakértők szerint Rövid idő alatt módosítani is lehet az oltóanyagokat, ha az esetleges még újabb koronavírus-változatok felbukkanása ezt szükségessé tenné.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a vírusmutációk előfordulása nem váratlan fejlemény, továbbra is az emberek közötti távolságtartással akadályozni a terjedést, mert ez az új vírusváltozatok kialakulását is nehezíti.

Rovatok