Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb gyermek született a járvány alatt Lengyelországban

2021. február 3., szerda 13:23

Tavaly a járvány miatt Lengyelországban csökkent a születések száma, és ez a jelenség feltehetően idén is tapasztalható lesz – írja a Lengyel Statisztikai Főhivatal (GUS) adataira hivatkozva a Rzeczpospolita.

A GUS szerint tavaly mintegy 115 ezerrel csökkent a nagyjából 38 milliós Lengyelország lakosságának a száma, és ez nemcsak a koronavírus-járvány okozta magasabb halálozás, hanem a kevesebb születés rovására is írható.

A hivatal tavalyi évre vonatkozó előzetes összesítései 355 ezer élveszületést tartanak számon, ami mintegy 20 ezerrel kevesebb, mint az előző évben.

Piotr Szukalski demográfus professzor szerint a lengyelek a járvány okozta bizonytalan helyzetben, az egészségügyi szolgáltatások korlátozott elérhetősége miatt dönthetnek a gyermekvállalás elhalasztása mellett. Hozzátette, ez a tendencia idén is folytatódhat, annál is inkább, mert most érnek szülőképes korba a demográfiai hullámvölgy évfolyamai.

A lap a házasságkötések csökkenő száma és a születések száma közötti összefüggésről is szót ejt. Szukalski szerint az esküvőt tavaly elhalasztók közül többen a jövőben sem kötnek házasságot, mert, mint mondta, a gazdasági zárlat és a távmunka nem kedvez a párkapcsolatoknak. A GUS adatai szerint viszont tavaly körülbelül 14 ezerrel kevesebb házasság végződött válással Lengyelországban, mint 2019-ben – írja az MTI.

A Rzeczpospolitában ismertetett adatoknak ellentmondani igyekszik ugyanakkor a lengyel pénzügyminisztérium következő évekre vonatkozó, tavaly decemberi előrejelzése, amely szerint a termékenységi ráta a tavalyi 1,36-ról a kormány családtámogatási politikájának hatására 2025-ig 1,46-ra fog növekedni. A GUS holnapján elérhető adatok szerint a születések száma 2018-ban is csökkent, 13 ezerrel. Évi viszonylatban csökkent a termékenységi ráta is – míg 2018-ban egy nőre 1,43 gyermek jutott, 2019-ben ez az adat 1,42-t tett ki. Lengyelországban az 500 plusz családtámogatási program bevezetése után, 2015 és 2017 között a termékenységi ráta jelentős növekedését regisztrálták. Most azonban a Rzeczpospolita közlése szerint ezen a téren is hatástalanság mutatkozik.

Rovatok