Index Vakbarát Hírportál

A bangladesi sziámi ikrektől a magyar kémeszközökig

2021. február 11., csütörtök 15:27 | aznap frissítve

Sem a Belügyminisztérium, sem a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem vizsgálja a bangladesi hadsereg törvénytelen kémeszközvásárlási ügyének magyar vonatkozását. A hadsereg vezetője, akinek az öccse évekig élt álnéven Magyarországon, korábban a bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétjét segítette.

Múlt héten az Index részletesen megírta, hogy az al-Dzsazíra hírcsatorna információja szerint a bangladesi hadsereg úgy vásárolt izraeli gyártmányú, tömeges lehallgatásra alkalmas eszközöket egy izraeli cégtől, hogy Banglades sem diplomáciai, sem kereskedelmi kapcsolatban nem áll Izraellel. A hírcsatorna megszerezte a szerződést, amivel a bangladesi hadsereg leplezni próbálta, hogy az eszközök Izraelből származnak, az iraton egy magyar cég szerepel gyártóként. A PicSix Hungary azonban nem létezik, nyoma sincs a hivatalos cégadatbázisban. Ennek ellenére a bangladesi hadsereg kitart amellett, hogy az eszközök Magyarországról származnak.

A bangladesi hadsereg vezetőjének, Aziz Ahmednek az öccse nem más, mint az évekig Budapesten bujkáló Haris Ahmed. Harist politikai gyilkosságért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre Bangladesben, de az ítélet elől Magyarországra szökött. Itt aztán ingatlanokat vásárolt és cégeket is alapított Mohammad Hasán álnéven, ez derült ki a Direkt36 oknyomozásából. Az al-Dzsazíra információja szerint Haris Ahmed kulcsszerepet játszott a bangladesi hadsereg kémeszközbeszerzésében is.

Az Index több kérdést is elküldött a Belügyminisztériumnak és a Külügyminisztériumnak is, egy közös választ kaptunk: 

A Belügyminisztériumnak és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak elektronikus úton megküldött megkereséseire – illetékességből, a hatáskörébe tartozó kérdésekre – válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Belügyminisztérium egy nem létező cég, s ebből következően nyilvánvalóan nem létező kereskedelmi tevékenysége vizsgálatát nem tartja feladatának.

Aziz Ahmed egyébként 2019-ben egy igazán nemes ügyben is kapcsolatba került Magyarországgal, ő bocsátotta rendelkezésre azt a dakkai katonai kórházat, ahol a bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétjét végezték. A magyar orvoscsapatban részt vett dr. Pataki Gergely plasztikai sebész, bangladesi tiszteletbeli konzul és dr. Csókay András idegsebész is. Aziz Ahmed a sikeres műtét után kitüntetést is adományozott Pataki Gergelynek.

(Borítókép: Aziz Ahmed 2015. augusztus 6-án Újdelhiben. Fotó: Sushil Kumar / Hindustan Times / Getty Images)

Rovatok