Index Vakbarát Hírportál

Lányok futtatásával vádolnak egy szélsőjobbos román politikusnőt

2021. február 13., szombat 10:51

Őrizetbe vettek egy román politikusnőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy lányok futtatásával foglalkozó bűnbanda egyik tagja lehet – írja a Főtér.

Ancuța Cârcu a szélsőjobboldali Románok Egységéért Szövetség (AUR) politikusaként tevékenykedik.

A hölgyet most azzal vádolják, hogy egy, a Kolozs megyei Tordán tevékenykedő, lányfuttatással foglalatoskodó bűnbandának a tagja.

Az ügyészség szerint a bűnbanda Tordáról és Aranyosgyéresről toborzott lányokat, akiket aztán Madridban és Tenerifén futtattak prostituáltként.

Ancuța Cârcu egyébként már egy ideje Spanyolországban él.

Az AUR-ba még tavaly decemberben, a párt választási sikerét követően lépett be. 

Korábban a Nagy-Románia Párt tagja volt, ahol elsősorban amiatt ismerhették meg őt az emberek, hogy a pártelnököt, az azóta már elhunyt Corneliu Vadim Tudort azzal vádolta meg, hogy meg akarta erőszakolni őt. 

Az AUR körül egyébként az utóbbi időben elég sok botrány gyülemlett fel. Az egyik szenátorukat, Diana Șoșoacăt sorozatos botrányai miatt már ki is kellett zárniuk a pártból, egy másik képviselőjüket, Mihai Lascát pedig azért zárták ki, mert embercsempészet miatt jelenleg nyomozás folyik ellene, valamint súlyos testi sértés miatt már korábban is elítélték. 

Rovatok