Index Vakbarát Hírportál

Megválasztották az első afrikai nőt a WTO élére

2021. február 15., hétfő 17:59

A nigériai származású Ngozi Okonjo-Iwealát választották a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) élére, így ő lesz az első női, egyben az első afrikai vezetője a szervezetnek − adta hírül az MTI.

A 66 éves Ngozi Okonjo-Iweala megbízása március elején kezdődik és 2025. augusztus 31-ig tart.

Egyetlen riválisa, a dél-koreai kereskedelmi miniszter, Szung Jun Mo február ötödikén visszalépett a jelöltségtől, miután konzultált Washingtonnal. Donald Trump előző amerikai elnök erőteljesen pártfogolta, Joe Biden kormányzata azonban végül a nigériai jelölt mögé állt.

Az új vezető hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a koronavírus-világjárvány gazdasági és egészségügyi következményeit szeretné orvosolni a világgazdaságban, annak működését újraindítani.

Okonjo-Iweala korábban Nigéria pénzügyminisztere is volt, és 25 éven át dolgozott a Világbanknak.

A WTO előző főigazgatója, Roberto Azevedo tavaly augusztus 31-én lemondott, egy évvel mandátuma lejárta előtt. Döntését családi okokkal indokolta.

Rovatok