Index Vakbarát Hírportál

A hatalom átadását ígéri a mianmari junta

2021. február 16., kedd 12:26

A mianmari hadsereg kedden tagadta, hogy puccsot hajtott volna végre a megválasztott kormány ellen, és ismételten azzal indokolta a hatalom átvételét, hogy a kabinet nem válaszolt a novemberi választásokon elkövetett csalásokkal kapcsolatos aggodalmaira. A katonaság emellett újra megígérte: átadja a hatalmat a következő választás győztesének – írja az MTI.

Az a célunk, hogy választást tartsunk, és átadjuk a hatalmat a győztes pártnak

– szögezte le Zav Min Tun, a junta szóvivője az első sajtótájékoztatón azóta, hogy a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat Mianmarban. A junta egyelőre nem határozta meg az új választás időpontját, de egyéves rendkívüli állapotot hirdetett. 

A szóvivő elmondta: az ország korábbi vezetője, a házi őrizetbe került Aung Szan Szú Kjí, valamint az államfő is jó egészségnek örvend. Aung Szan Szú Kjí ügyvédje kedden közölte, hogy a mianmari rendőrség újabb vádat emelt védence ellen a katasztrófavédelmi törvények megsértése miatt.

Rovatok