Index Vakbarát Hírportál

Előkerült Kim Dzsongun felesége

2021. február 17., szerda 08:02

Több mint egy év után a jelent meg a nyilvánosság előtt Ri Szoldzsu, az észak-koreai diktátor felesége. Ennek oka az lehet, hogy fontos eseményen

a Kim Dzsongil néhai vezető, Kim Dzsongun édesapjának születésnapjának tiszteletére adott koncerten

kellett részt venni. Kedden volt ugyanis az észak-koreában a „ragyogó csillag napja″, Kim Dzsongil születésének évfordulója, amely állami ünnep a távol-keleti diktatúrában. 

Az énekesből lett észak-koreai first lady korábban rendre elkísérte férjét nyilvános eseményekre, de az utóbbi évben teljesen eltűnt, ami miatt az egészségügyi állapotáról, vagy éppen arról spekuláltak, hogy terhes. 

A dél-koreai hírszerzés szerint a koronavírus-járvány miatt tartózkodott a nyilvános szerepléstől, ami azért is különös, mert Észak-Koreában nincs is járvány. Legalábbis hivatalosan egyetlen fertőzéses esetet sem jelentettek. 

A KCNA észak-koreai hírügynökség képein a pár egy zsúfolásig megtelt színházban élvezi az előadást, ahol sem a távolságtartásra, sem a maszkviselésre nem ügyeltek a jelenlévők – hívta fel a figyelmet a BBC.

Hogy mi a helyzet a fertőzésszámokkal, az egyelőre rejtély, de a dél-koreaiak szerint az is lehet, hogy Ri Szoldzsu az utóbbi évet a gyerekeivel töltötte. A hírszerzés szerint három gyermeke van a diktátorpárnak, de ha hinni lehet Dennis Rodmannek, akkor egy lányuk biztosan van. 

Rovatok