Index Vakbarát Hírportál

A Facebook a mianmari tüntetők oldalán áll

2021. február 22., hétfő 20:30

Törölte platformjáról az MRTV mianmari közszolgálati televíziós csatorna oldalát a Facebook azzal az indoklással, hogy az oldal üzemeltetői megsértették a techcég közösségi irányelveit, például erőszakra buzdítottak. 

Az állami televízió által vasárnap este közzétett nyilvános bejegyzésben

a mianmari katonai junta figyelmeztette a puccs ellen hetek óta tüntető embereket: a "konfrontáció útja emberéletekbe kerülhet".

Ezzel pedig azt helyezte a hadsereg kilátásba, hogy akár éles lőszert is használhatnak a tüntetők ellen. 

Nem ez az első alkalom, hogy a Facebook törölt egy, a hadsereghez köthető oldalt. Hasonló indokkal vált meg a hadsereg Tatmadaw True News Information nevű oldalától, de már február közepén megkezdte a junta oldalainak láthatóságának korlátozását – emlékeztet az MTI. 

A Facebook szerint a katonaság folyamatosan álhíreket oszt meg különböző profilokon keresztül.

A becslések szerint a mintegy 22 millió helyi felhasználóval bíró Facebook az egyik legnépszerűbb oldal a kommunikációra, nem véletlen, hogy a hadsereg az oldal blokkolására adott utasítást a hatalomátvétel után, jóllehet, ezt az ország egységének megőrzésével indokolta.

A közösségi médiacég azonban elkötelezte magát amellett, hogy

megvédi a mianmari állampolgárok tízmillióinak véleménynyilvánításhoz való jogát.

22222 Forradalom

A katonaság fenyegetése nem rettentette el az embereket, hétfőn tízezrek vonultak az utcára Mianmar nagyvárosaiban, hogy folytassák a tiltakozást a katonai hatalomátvétel ellen. 

Ezzel együtt pedig általános sztrájk vette kezdetét, a boltok és üzletek nagy része nem is nyitott ki. A helyi Frontier hírportál főszerkesztője szerint

a hétfői megmozdulások méretükben és kiterjedésükben is sokkal nagyobbak voltak az eddigieknél,

a tüntetők sok helyen teljesen megbénították a közlekedést, az ország gazdasági fővárosa, Rangun központját pedig szinte teljesen elfoglalták a tüntetők.

Az állami vállalatok, valamint a közszolgáltatásban dolgozók sem mentek ma munkába, így az élet szinte megállt a hétfői napon – tudósított a BBC

A hétfői akció amúgy a 22222 Forradalom elnevezést kapta, mivel hétfőn 2021.02.22-t írunk. Amellett, hogy Mianmarban szerencsésnek tartják azt, ha több azonos számjegy szerepel egy dátumban, az 1988. augusztus 8-i felkeléssel hozzák összefüggésbe a diktatúra elleni mozgalmat.

A 88888 felkelés napja volt az egyik legvéresebb tüntetés az országot évtizedekig uraló katonai rezsim alatt, a karhatalom vasököllel sújtott le a tiltakozókra, százakat öltek meg. Vélhetően a mai akció elnevezésével is arra utalnak, hogy a junta erőszakos fellépést helyezett kilátásba a békés tiltakozókkal szemben. 

A nemzetközi nyomás a juntára pedig a megmozdulás méretével arányosan növekedett. António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a hadsereget, hogy azonnal hagyjon fel az elnyomással, az EU Külügyi Tanácsa pedig szankciókat fontolgat a junta vezetőivel szemben. Az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság ezt a lépést már megtette. 

A mianmari külügyminisztérium a külföldi nyomásgyakorlást a „belügyeibe történő arcátlan beavatkozásnak″ minősítette. 

A február eleje óta zajló tüntetéseken eddig „csak" három ember vesztette életét, hétfőn nem érkeztek hírek erőszakról, jóllehet, értesülések szerint a fővárosban, Nepjidában mintegy 100 embert letartóztattak. 

Rovatok