Index Vakbarát Hírportál

Dollármilliárdokat tapsoltak el az amerikaiak Afganisztánban

2021. március 1., hétfő 13:51

Dollármilliárdokat pazarolt el az Egyesült Államok a háború sújtotta Afganisztánban épületekre és járművekre, amelyeket vagy elhagytak, vagy leromboltak – adta hírül a Yahoo News. A portál az AP hírügynökségre hivatkozva azt írta, 2008 óta megközelítőleg 7,8 milliárd dollárt költöttek ilyen célokra, mindebből csupán 343,2 millió dollár értékben maradtak jó állapotban ezek az épületek és járművek. Amerikai kormányjelentés szerint ráadásul ebből a 7,8 milliárd dollárból eleve mindössze 1,2 milliárd azon épületek és járművek értéke, amelyeket az eredeti szándéknak megfelelően használtak.

Felmérések szerint az amerikai nyilvánosságnak mára elege van a közel húsz éve tartó hadi konfliktusból, ám Joe Biden felülvizsgálja az elődje, Donald Trump által a tálibokkal egy éve megkötött békemegállapodást. Még nem döntötte el, hogy a megállapodásnak megfelelően kivonja-e az amerikai csapatokat május 1-jéig, vagy marad és folytatja a háborút. Eközben a tálib felkelők és az afgán kormány is folytatja a tárgyalásokat, de az idestova negyven éve tartó konfliktus megnyugtató lezárása még igen távolinak tűnik.

Bill Roggio, a Long War Journal elemzője szerint az anyagiakról szóló adatok nem meglepőek. A tálibok támadásaikkal nagyon sok épületet, járművet tönkretettek, ám a vagyon elherdálásának a társadalmat átható korrupció mellett az is oka, hogy

gondolkodás nélkül tömték a pénzt egy feneketlen zsákba.

Hozzátette, a középületeket nemcsak felépíteni, hanem fenntartani és védeni is kell. Ezenkívül nagyon alábecsülték a hozzá nem értés, a kommunikációs problémák és a korrupció mértékét. Ez utóbbit a pénzbőség csak tovább növelte, mind az amerikai kivitelezők, mind az afgánok körében.

Rovatok