Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államok és az EU is szankcionálta az oroszokat Navalnij miatt

2021. március 2., kedd 18:03 | aznap frissítve

Az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése és bebörtönzése miatt.

CNN szerint Joe Biden kormánya kedden, számos más intézkedés mellett jelentette be az oroszok ellen bevezetendő gazdasági lépéseket.

A bejelentés értelmében az orosz kormány hét, meghatározó személyét szankcionálják.

Pontosan nem nevezték meg, kikről van szó, de arra utaltak, hogy olyan személyekről, akiknek – közvetlenül vagy közvetve – közük lehet az ellenzéki politikus megmérgezéséhez, valamint az ő, illetve az érte tüntető oroszok bebörtönzéséhez is.

Egyértelmű [...], hogy az orosz tisztségviselők Navalnij urat a politikai aktivizmusa miatt vették célkeresztbe

– írják, hozzátéve azt is, hogy a politikus számos, az orosz kormányzati tisztségviselők korruptságára vonatkozó „kényelmetlen igazságot” igyekezett felderíteni. 

Emellett azt is bejelentették, hogy a kereskedelmi minisztérium (Commerce Department) 14 olyan szervezetet is feketelistára tesz, amelyek a nemzetközi egyezményekben tiltott vegyi fegyverek fejlesztésében lehetnek érintettek. 

Egyértelmű üzenetet akarunk küldeni Oroszországnak, hogy a vegyi fegyverek használatát és az alapvető emberi jogok megsértését nem lehet következmények nélkül megúszni

– szögezték le, hozzátéve: ha ennek ellenére az oroszok nem változtatnak politikájukon, akkor további szankciókat is bevezethetnek a közeljövőben. 

A bejelentésben azt is hangsúlyozták, hogy e lépéseket az Európai Unióval összhangban tették meg.

Az EU részéről ugyanis kedden négy orosz tisztségviselőt szankcionáltak. 

Ők nem mások, mint

Az EU szerint az említett négy személy „számos emberjogi sérelemért” felelős, valamint nagy szerepük van abban, hogy „részrehajlóan és „jogtalanul vettek őrizetbe orosz tüntetőket a hatóságok.

Ez az első alkalom, hogy az Európai Unió szankciót vezetett be az emberi jogok megsértése miatt valamely személyekkel szemben. Az erre vonatkozó szabályozást ugyanis csak 2020-ban fogadták el. 

Rovatok