A szenátus jóváhagyta azt az 1900 milliárd dolláros koronavírus elleni mentőcsomagot, amelyet Joe Biden elnök javaslatára terjesztettek be a demokraták – írja a CNN.
A demokraták a törvénytervezetet végül a költségvetés stabilizálására vonatkozó intézkedések közt hagyatták jóvá, ami azt jelentette, hogy az egyszerű többség is elég volt a szenátusban.
A javaslatot még így is a lehető legkisebb különbséggel,
50 igen és 49 nem szavazat mellett sikerült elfogadtatni.
A republikánusok mind nemmel szavaztak a javaslatra, viszont az egyik szenátoruk, Daniel Sullivan nem jelent meg az ülésen egy temetés miatt (ha ő is nemmel szavazott volna, abban az esetben Kamala Harris alelnök dönthetett volna a tervezet jóváhagyásáról).
A törvénycsomag elfogadtatásához azonban még így is egy 12 órás ülés kellett, ezzel ez volt a valaha leghosszabb vita a szenátusban.
Az egyik demokrata szenátort, Joe Manchint több órán át kellett győzködnie párttársainak arról, hogy szavazza meg a törvényt.
Az ő meggyőzése érdekében végül a javaslat néhány pontját módosítani is kellett.
A szenátorok leginkább a javaslatnak a munkanélküli segélyre vonatkozó pontjait vitatták. A segélyt végül az eredeti, a képviselőház által elfogadott tervezetben megfogalmazott 400 dollárhoz képest heti 300 dollárra csökkentettek.
Ezenfelül a törvénytervezetbe nem került be az óránkénti tizenöt dolláros minimálbérre vonatkozó előírás, mivel a szenátus jogásza korábban úgy nyilatkozott, hogy azzal együtt nem lehetne különleges módon, egyszerű többséggel elfogadtatni a javaslatot a szenátusban.
A törvényt a szenátusi szavazás után így még visszaküldik a képviselőháznak, amelynek meg kell erősítenie azt, hogy a módosítások után is megfelel számukra a szabályozás.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvívője a döntés után úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden elnök „támogatja a kompromisszumos javaslatot, és hálás az összes szenátornak, aki keményen dolgozott ezen”.