Index Vakbarát Hírportál

Bespájzol vakcinából az amerikai kormány

2021. március 12., péntek 13:26

Az Egyesült Államok gyártási engedéllyel rendelkező üzemeiben több millió adag olyan vakcinát tárolnak hatósági jóváhagyásra várva, amelyet az AstraZeneca brit-svéd cég az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett ki a koronavírus ellen, miközben a világ több mint hetven országában, ahol már engedélyezték ennek az oltóanyagnak az alkalmazását, hiány van belőle – írja csütörtök este megjelent riportjában a New York Times.

Az Egyesült Államokban felhalmozott AstraZeneca vakcinák sorsa élénk vita tárgya fehér házi és szövetségi egészségügyi tisztségviselők között. Többen közülük azt mondják, a kormánynak engedélyeznie kellene a vakcina exportját olyan országokba, amelyekben nagy szükség van rá, míg mások egyelőre nem engednének át semennyit – mondták el a lapnak meg nem nevezett magas rangú kormánytisztviselők.

Ezeknek a vitáknak az AstraZeneca is részese. A cég szóvivője, Gonzalo Vina azt mondta:

Tudunk róla, hogy több külföldi kormány kért a washingtonitól adományként vakcinát a gyártmányunkból, ezért mi arra kérjük az amerikai kormányt, hogy fontolja meg ezeknek a kéréseknek a teljesítését.

A vakcina sok hónapja tartó amerikai klinikai vizsgálatának még mindig nincs eredménye, a gyógyszergyártó pedig nem kérte az élelmiszer- és gyógyszer-engedélyezési hatóságtól (FDA) az oltóanyag sürgősségi használatának engedélyezését. A cég viszont kérte a Biden-kormánytól, hogy engedélyezze valamennyi adag átadását az Európai Uniónak, amivel szemben nem tudta teljesíteni eredeti vállalását, és amelynek tagországaiban akadozik a tömeges oltás a vakcina hiánya miatt. A kormány mindeddig megtagadta a kérést – mondta egy meg nem nevezett tisztségviselő.

Több szövetségi tisztségviselő is felszólította a kormányt, hogy a következő hetekben hozzon döntést a kérdésben.

A kormány tétovázásának mindenképpen köze van ahhoz a bizonytalansághoz, hogy az Egyesült Államoknak lesz-e elég oltóanyaga Joe Biden elnök ígéretének teljesítéséhez, miszerint májusra minden felnőtt számára biztosítani akarják az oltás lehetőségét. A kockázat ott van, hogy a vakcinagyártás nagyon összetett és kényes folyamat, több probléma is megakaszthatja egy üzemben.

A Johnson & Johnson gyógyszergyár vakcinájának már van amerikai engedélye, de nem tudott annyit gyártani, amennyit célul tűzött ki mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió számára. A cég is kérte nemrég Washingtont, hogy „adjon kölcsön” az EU-nak tízmillió adagot, de a Biden-kormány ezt a kérést is megtagadta – mondták el amerikai és európai tisztségviselők a New York Timesnak.

Rovatok