Index Vakbarát Hírportál

Michelle Obama kéri, hogy Harry herceg és Meghan bocsásson meg a királyi családnak

2021. március 16., kedd 12:41

Michelle Obama arra kérte barátait, Harry herceget és Meghan Markle-t, hogy bocsássanak meg a királyi családnak a megfélemlítési és rasszista vádakat követően – írja az Independent.

A hercegi pár Oprah Winfrey-nek adott nagy hatású interjújában arról beszélt, hogy a királyi család egyik tagja aggodalmának adott okot, amiért gyermeküknek, Archie-nak esetleg sötét lehet a bőre.

Miután Meghan közzétette gyermeke bőrszínére vonatkozó megjegyzést, a first lady úgy nyilatkozott az NBC-nek, hogy

szívfacsaró volt hallanom, hogy úgy érezte, hogy ő tagja annak a családnak - a családjának, ami egész máshogy gondolkodott róla. 

Hozzátette, hogy 

amint azt már korábban elmondtam, a faji megkülönböztetés nem egy új dolog a színes bőrű emberek számára, ezért nem volt számomra meglepő, hogy elmondta az érzéseit.

A volt elnök felesége régi barátságot ápol az egykori színésznővel, akit 2019-ben megfontolt vezetőnek nevezett.

Azok után, amin keresztülmentek, és annak alapján, amit a család fontosságáról gondolok, imádkozom azért, hogy a megbocsátás és a szeretet megoldja ezt a problémát

– nyilatkozta Michelle Obama.

Egyébként a volt elnöknek és first ladynek Harryhez és Meghanhez hasonlóan tartalomgyártási szerződése van a Netflixel és a Spotifyal. 

Rovatok