Index Vakbarát Hírportál

Akkor is büntetné a korrupciót az EU, ha az igazságszolgáltatás tehetetlen

2021. március 19., péntek 14:04

Az Európai Unió már ebben az évben elkezdheti a jogegyenlőségi törvények megsértésének szankcionálását, amely több milliárd eurós veszteségeket okozhatnak az érintett országoknak – adta hírül a Bloomberg.

Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke fog tanácsokat adni azoknak az alapelveknek a kidolgozásában, amelyek megalapozzák majd az új intézkedéseket a közösség demokratikus elveit nem teljesítő tagállamokkal szemben. Az egyik felmerült szankció a gazdaság megsegítésére megítélt, 1,8 milliárd eurós pénzügyi alap kifizetésének befagyasztása. 

Azt a megoldást támogatom, hogy a már megítélt pénzeket tartsuk vissza, ne a már elköltött összegeket követeljük vissza. Ez azért jelentős különbség, mert így már idén konkrét lépéseket tudunk tenni 

– nyilatkozta a bizottsági alelnök.

Jourova azt is elmondta, hogy azt fogják figyelni, hogy egy tagország képes-e rá, hogy törvényesen megvédjék az Európai Uniótól kapott pénzeket. Ez különösen arra vonatkozik, hogy a tagállamokban

jól működő igazságszolgáltatási, közbeszerzési rendszerek működjenek, tisztességesen és hatékonyan működjenek a vádhatóságok.

Hozzátette, hogy a bizottság befagyaszthatja, és be is fogja fagyasztani a forrásokat, ha 

azt látjuk, hogy az adott tagállamban nincsenek olyan független bíróságok, amelyek releváns ítéleteket hoznának korrupciós, valamint uniós pénzekkel összefüggő csalási ügyekben, és pártatlanul és függetlenül hoznának döntéseket, bárki is legyen az elkövető – akkor is, ha erős kötődései vannak a kormányhoz.

Mint azt megírtuk, az Európai Bizottság korábban már be akart vezetni egy jogállamisági mechanizmust, amely a kifizetéseket jogállamisági feltételrendszerhez kötötte volna. Erre válaszként Lengyelország és Magyarország az uniós költségvetés megvétózását helyezte kilátásba, amennyiben a mechanizmust az Európai Unió bevezeti. 

A megoldást végül a német uniós elnökség kompromisszumos javaslata jelentette. A mechanizmus szövege változatlan maradt, de hozzácsatoltak egy függeléket, amely konkretizálta a mechanizmus működését.

A mechanizmus januárban lépett életbe, Magyarország és Lengyelország azonban keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz.  Ennek értelmében a jogállamisági mechanizmus alkalmazását addig felfüggesztették, amíg az Európai Bíróság meg nem vizsgálja a két tagállam jogi kifogásait.

Rovatok