Index Vakbarát Hírportál

Ötszázezer fős tüntetéssel térnének vissza Navalnij támogatói

2021. március 23., kedd 14:12

Alekszej Navalnij támogatói bejelentették, hogy a tavasszal újabb demonstrációkat terveznek, amelyeknek során az orosz ellenzéki politikus szabadon bocsátását követelnék. 

Navalnij támogatói idén év elején három nagyobb demonstrációt rendeztek, amelyeket a hatóságok erőszakkal oszlattak fel. Ezt követően úgy döntöttek, hogy egyelőre nem szerveznek nagyobb megmozdulásokat, hanem csak kisebb, elszigetelt akciókkal próbálják meg felhívni a figyelmet ügyük fontosságára. 

Kedden azonban közölték, hogy egy új, online kampányt indítanak egy saját, „Free Navalnij” nevű weboldallal együtt.

A KAMPÁNY CÉLJA AZ LESZ, HOGY 500 000 EMBERT RÁVEGYENEK ARRA, HOGY REGISZTRÁLJANAK AZ ÚJABB, JÖVŐBEN SZERVEZENDŐ TÖMEGRENDEZVÉNYEKRE. 

A demonstrációk időpontját még nem lehet tudni, ugyanis azt csak akkor jelentik be, amikor elérik az elegendő mennyiségű regisztrált résztvevőt.

Egy ötszázezer fős tüntetés az orosz történelem legnagyobb demonstrációja lenne

– mondta Ivan Zsdanov, Navalnij korrupióellenes alapítványának elnöke. 

Leonyid Volkov, Navalnij másik támogatója azt is hozzátette, hogy békés tüntetéseket szeretnének tartani Oroszország-szerte. 

Eközben a nyugati hatalmak is egyre nyomatékosabban követelik Oroszországtól azt, hogy bocsássák szabadon az ellenzéki politikust

Rovatok