Index Vakbarát Hírportál

Elítélte a román elnök a magyarellenes rigmusokat

2021. március 30., kedd 17:11

Elítélte Klaus Iohannis román államfő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megszorítások elleni tüntetéseken megnyilvánult erőszakot, valamint a demonstrációk politikai célú, idegengyűlölő, antiszemita eszmék terjesztését célzó kisajátítását – írja az MTI. 

Az elnöki hivatal honlapján kedden közölt állásfoglalásában az államfő arra reagált, hogy a vírustagadó és nacionalista szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hétfőn országszerte a járványügyi korlátozások elleni tüntetések élére állt,

a demonstrációkon pedig egyes résztvevők magyarellenes rigmusokat skandáltak, illetve megtámadták a csendőröket.

Iohannis leszögezte: Románia működő demokráciaként mindenkinek garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, de az erőszak, a törvények semmibevételére történő felbujtás, mások egészségének veszélyeztetése és a szélsőséges megnyilvánulások tűrhetetlenek, a gyűlölet és erőszak nem jellemzi Romániát.

Iohannis ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a járvány kezelésében illetékes hatóságoknak jobban el kell magyarázniuk az általuk elrendelt intézkedések értelmét, eredményét, az áldozatokat vállaló, szabálykövető millióknak pedig azt is el kellene mondaniuk, hogy hozzávetőlegesen mikorra várható a korlátozások feloldása.

Az előző napi incidensek ügyében Dan Barna miniszterelnök-helyettes is megszólalt, aki a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: a jobbközép koalíciós kormány tiszteletben tartja a tüntetés jogát, de nem tűri el a huligán, szélsőséges, fasiszta megnyilvánulásokat. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke az AUR-ra utalva hozzátette:

hétfő óta Romániának hivatalosan is van egy szélsőséges parlamenti pártja.

Tegnap Románia hetven településén tüntettek a járványügyi korlátozások ellen. Bukarestben és legalább három másik városban a megmozdulás erőszakba torkollott.

A helyi média beszámolói szerint az alapvetően kormányellenes demonstrációkon sok helyütt a palesztin származású – és a járványügyi operatív törzs döntéseit kommunikáló – Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár lemondását követelték. Temesváron a város német polgármesterének ablaka alatt azt kiabálták, hogy „Ne feledd, Herr Fritz, Temesvár nem Auschwitz”.

Pitestiben pedig az idegengyűlölő indulatok adott pillanatban a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, „Kifelé a magyarokkal az országból rigmust skandálták.

A hatóságok országszerte 650 tüntetőt bírságoltak meg, Bukarestben pedig 188 tüntetőt állítottak elő, akik ellen garázdaságért, csendháborításért, tiltott fegyverviselésért, rongálásért és más bűncselekményekért kezdeményeztek eljárást.

Rovatok