Index Vakbarát Hírportál

Kormányválság Szlovákiában: az államfő elfogadta Matovič lemondását – Hegert bízta meg a kormányalakítással

2021. március 30., kedd 18:04

Elfogadta Igor Matovič szlovák kormányfő lemondását Zuzana Čaputová államfő kedden, majd Eduard Heger volt pénzügyminisztert bízta meg az új kabinet megalakításával. Az AP hírügynökség szerint Igor Matovič kormánya az első Európában, amely a koronavírus-járvány kezelésébe bukott bele.

A miniszterelnöki székből csaknem egy év kormányzás után távozó Igor Matovič vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében lemond a kormányfői posztról – emlékeztet az MTI –, illetve kormánytisztséget cserél Eduard Heger pénzügyminiszterrel. A pozsonyi kormány ezt követően kedden döntött saját feloszlatásáról. A kabinet ezzel egy időben a négypárti szlovák kormánykoalíció bizalmát élvező Eduard Hegert javasolta a kormányfői posztra.

Bár csak egy évről van szó, úgy érzem, mintha tíz lett volna. Ez volt Szlovákia legnehezebb éve a második világháború óta

– nyilatkozta a leköszönő kormányfő. Hozzátette: végig egyetlen célt követett, az emberek életét és egészségét akarta védeni. Hangsúlyozta, hogy az emberek bízhatnak Eduard Hegerben.

HEGER ELSŐ NYILATKOZATA

A volt pénzügyminiszter, aki hamarosan Szlovákia kormányfője lesz, köszönetet mondott Matovičnak miniszterelnökként végzett munkájáért. A lemondását olyan gesztusként értékelte, amely békét és reményt ad Szlovákiának, és amelynek köszönhetően lecsillapodtak a kedélyek a koalíción belül is.

Igor, eddig is összetartottunk, bízom benne, hogy Szlovákia érdekében ilyen szellemben folytatjuk

– mondta az újonnan megbízott miniszterelnök.

Előzetes hírek szerint Heger már kedden ismerteti kormánya várható személyi összetételét az államfővel, ám a megújult kabinet tagjainak listáját egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Helyi megfigyelők szerint a kabinet összetételében a négypárti koalíciót alkotó pártok erőviszonyait tekintve az átalakítás után sem várhatóak változások. Amit már most tudni lehet, az az, hogy a pénzügyi tárcát Igor Matovič volt kormányfő vezetheti majd.

KI AZ A EDUARD HEGER?

Eduard Heger Pozsonyban született 1976. május 3-án. Felsőfokú tanulmányait a pozsonyi Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karán végezte, annak elvégzése után másfél évig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Hazatérése után a Szlovák Köztársaság Hadügyminisztériumának szakelőadójaként dolgozott, részt vett a fegyveres erők megreformálásában.

2016-ig vállalkozóként tevékenykedett, illetve különféle cégek menedzsere volt. Ezekben az években önkéntesként kezdett együttműködni keresztény vallási, egyházi közösségekkel, 2005-től két évig a pozsonyi Szent Márton-dóm melletti keresztény közösség vezetőjeként munkálkodott.

Az előző választási időszakban, 2016 és 2020 között az OĽaNO-NOVA mozgalom képviselőjeként került be a szlovák parlamentbe. A párt képviselőcsoportjának alelnöke, majd Veronika Remišová távozása után elnöke lett.

A 2020. február 29-i választások alkalmával a jelölőlista 142. helyéről indulva, választói bizalmának köszönhetően 62 964 szavazattal került be a parlamentbe.

A 2020-as választások után megalakult Matovič-kormányban a pénzügyminiszteri tárcát vezette, egyben a kormányfőhelyettesi tisztséget is betöltötte. Marek Krajčí egészségügyi miniszter március 12-én történt lemondása után ő vette át az egészségügyi tárcát, majd Branislav Gröhling miniszter távozását követően ideiglenesen az oktatásügyi minisztérium irányítását is – foglalta össze a politikus pályáját a felvidék.ma.

A KORMÁNYFŐVÁLTÁS A VÁLSÁG VÉGE?

Elemzői vélemények szerint a kabinet átszervezése és a miniszterelnök személyének cseréje a több hétig tartó koalíciós válság végpontjaként értelmezhető ugyan, de nem jelenti azt, hogy ezzel minden konfliktus lezárult volna a kormánykoalíciót alkotó pártok és képviselőik között. A TASR szlovák hírügynökség által idézett egyik politikai elemző, Aneta Világi szerint a koalíciós válság miatt csaknem minden szereplőnek negatív hozadékokkal kell számolnia, főként a következő parlamenti választásokkal összefüggésében.

Az elemző szerint ez érvényes a koalíció legnagyobb pártjára, a Matovič vezette centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomra éppúgy, mint az immár volt kormányfő távozását leghangosabban követelő két kisebb liberális pártra, a Szabadság és Szolidaritásra (SaS) és az Emberekért (Za ludí) pártra is. Ugyanakkor a negatívumok vélhetően kevésbé éreztetik majd hatásukat a koalíció második legnagyobb pártjára, a Boris Kollár vezette jobbközép Család vagyunkra (Sme rodina), amely többé-kevésbé elhatárolódott a koalíción belüli konfliktusoktól.

A szlovák kormánykoalícióban néhány hete az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Igor Matovič és az SaS-t vezető Richard Sulík személyes konfliktusai miatt vált feszültté a helyzet. Ez tovább mérgesedett, és koalíciós válsággá fajult azután, hogy Igor Matovič a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V, koronavírus elleni vakcinából. A koalíciós válság idején, néhány hét alatt a kormány hat minisztere mondott le vagy jelentette be távozását, s végül ugyanígy tett Igor Matovič kormányfő is. 

(Borítókép: Eduard Heger 2020. szeptember 11-én. Fotó: Kay Nietfeld / picture alliance / Getty Images)

Rovatok