Index Vakbarát Hírportál

WHO: hatásosak és biztonságosak a kínai vakcinák

2021. március 31., szerda 16:18

A Sinopharm és a Sinovac kínai gyógyszergyárak benyújtották a Covid–19 elleni védőoltásuk hatásosságáról tanúskodó adatokat, amelyek megfelelhetnek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által követelt kritériumoknak, de további adatokra van még szükség – közölte a WHO tanácsadó testületének elnöke.

A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) bízik benne, hogy április végére elkészülnek a két védőoltással kapcsolatos ajánlások – jelentette be sajtótájékoztatóján Alejandro Cravioto. A testület március 22. és 25. közötti ülésén vizsgálta a kínai vakcinákat.

A vakcina gyártóinak előzetesen kérniük kell a szérumok felvételét a szakosított egészségügyi ENSZ-szervezet sürgősségi alkalmazásra javasolt védőoltásainak a listájára.

A tanácskozáson tárgyalt főbb kérdéseket összefoglaló jelentés szerint a szakértők jelezték: a WHO jóváhagyását kérelmező két kínai vakcina

bebizonyította a biztonságosságát és a Covid–19-cel szembeni jó hatásosságát tüneteket mutató betegek esetében.

A testület szerint a bevezetésük után a két vakcina hatásosságával és biztonságosságával kapcsolatban kutatásokat kell folytatni, hogy felmérjék az idősekre és más betegségekben szenvedőkre gyakorolt hatásaikat.

Folytatja az AstraZeneca-vakcina biztonságosságának monitorozását is a WHO, de a brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által a Covid–19 ellen kifejlesztett védőoltás előny-kockázat profilja „hangsúlyosan a használata mellett szól” – közölte az ENSZ-szervezet. Alejandro Cravioto azt is kijelentette, hogy a testület biztonságosnak tartja a vakcina használatát, mivel számos felhasználó ország jelzőrendszereket állított fel, és nem érkeztek jelentések problémákról.

Márciusban több európai ország is leállította rövid időre az AstraZeneca-vakcina alkalmazását, amíg a gyógyszerfelügyeleti hatóságok megvizsgálták az oltás beadása után keletkezett, igen ritka vérrögképződéses eseteket. Több ország pedig úgy döntött, hogy csak bizonyos korosztályokban alkalmazza a vakcinát. Németország kedden jelentette be, hogy csak a hatvan év felettieknél használja.

A WHO által a vakcina sürgősségi felhasználásra történő jóváhagyása lehetővé teszi az országoknak a saját engedélyeztetési eljárásaik, az import és alkalmazás felgyorsítását.

Rovatok