Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel

2021. április 2., péntek 20:42

Megvolt az első telefonbeszélgetés Volodimir Zelenszkij ukrán és Joe Biden amerikai elnök között pénteken, amely alatt elsősorban a nemrég kiéleződött Donyec-medencei fegyveres konfliktusról folytattak eszmecserét – írja az ukrán államfő Twitter-oldalán.

Vállvetve állunk demokráciáink megőrzésében. Komolyan gondolom Ukrajna megreformálását, az átláthatóság növelését és a béke elérését. Az amerikai partnerség kiemelkedően fontos jelentőséggel bír az ukránok számára

– írta Zelenszkij Twitter-bejegyzésében.

A Fehér Házban megerősítették: a telefonbeszélgetésben Biden biztosította Zelenszkijt afelől, hogy az Egyesült Államok rendíthetetlenül támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását az évek óta húzódó orosz agresszióval szemben. Beszéltek továbbá az ukrajnai reformokról a korrupció elleni küzdelemről és a koronavírus-járvány elleni közös fellépésről is.

A Donyec-medencében a helyzet legutóbb attól éleződött ki, hogy március 26-án a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok egyik támadása következtében négy ukrán katona vesztette életét, kettő megsebesült. A Pentagon az eset miatt Kijevvel egyetértve a tavaly nyáron megkötött tűzszünet megsértésével vádolta meg Oroszországot.

Ruszlan Homcsak, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke kedden a parlament ülésén azt mondta, hogy az aknamentesítő alakulathoz tartozó katonákat orvlövészek lőtték hátba. Ezt az oroszok, a szakadárokra hivatkozva, tagadták. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a donyecki szakadárokra hivatkozva azt mondta, hogy az ukrán katonák egy aknamező-ellenőrzés közben történt robbanás áldozataivá váltak.

Homcsak a keddi parlamenti ülésen ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Oroszország a közelgő „Nyugat 2021” elnevezésű hadgyakorlat leple alatt komoly haderőt csoportosított át az ukrán határ közelébe, a brjanszki és a voronyezsi területekre, valamint az általa megszállt Krím félszigetre és a Donyec-medencei területekre is. Az Ukrajinszka Pravda hírportál sajtóértesülésekre hivatkozva közölte, hogy emiatt az Egyesült Államok fegyveres erőinek európai parancsnoksága a legmagasabb készültségi szintet rendelte el csapatainál.

Az ukrán katonai hírszerzés a napokban hozta nyilvánosságra, hogy az általa szerzett értesülések szerint Oroszország a konfliktus kiterjesztésére készül Ukrajna egyéb területeire. Az indok pedig az Ukrajnában élő orosz-ukrán kettős állampolgársággal rendelkezők védelme lesz. Állítólag az oroszbarát sajtót és az orosz külképviseleteket már felkészítették arra, miként tálalják majd az „ellenséges ukrán csapatokról és a békefenntartó orosz akciókról” szóló híreket.

Rovatok