Index Vakbarát Hírportál

Valóra vált álom: bárki lehet űrhajós

2021. április 5., hétfő 15:38

A 38 éves filantróp milliárdos útitársa a SpaceX őszi küldetésén egy 51 éves főiskolai tanár, egy 41 éves szoftvermérnök és egy csontrákból felépült, 29 éves orvosasszisztens lesz. Egyikük sem hivatásos űrhajós.

A háromnapos űrutazás jegyeit Jared Isaacman milliárdos vette meg. Az űrmisszió honlapján kiváló pilótaként és kalandorként írják le. A maga mellé szóló három jegyet jótékony célra ajánlotta fel azzal, hogy 200 millió dollárt (59 milliárd forintot) gyűjtsön a St. Jude Gyerek Kutatókórház javára.

A csillagok állása hozott össze bennünket

– jelentette ki Isaacman, aki a csapatot irányítja.

Jared Isaacman, a tehetős jótevő

Vagyonát 2 milliárd dollárra becsülik, de nem volt hajlandó elárulni, hogy ebből mennyit költött a háromnapos, négyszemélyes űrvakációra.

Azt azonban megerősítette, hogy a küldetés része az adománygyűjtés a súlyosan beteg gyermekeket ingyen kezelő kórház javára.

Emellett lehetővé akarta tenni, hogy ne csak a tehetősek kiváltsága legyen az űrutazás. Sokszínű legénységet próbált összeállítani, hogy a korábbi űrutazásokkal összehasonlítva ne csak fehér férfiak élvezzenek előnyt a jelöltek között.

Hayley Arceneaux, a legfiatalabb

Hayley Arceneaux csupán 29 éves, így ő lesz az Egyesült Államok eddigi legfiatalabb űrutasa. Őt magát egykor a St. Jude Kórházban kezelték súlyos csontrákkal. Arceneaux nemcsak a legfiatalabb, hanem az első olyan űrhajós lesz, aki protetikai testrésszel rendelkezik, miután a kezelés során egyes lábcsontjait fémrudakkal kellett helyettesíteni.

Gyermekkora óta lenyűgözi a világűr, így érthető, hogy maga is jelentkezett a sorsolásra, amelyen egy szerencsést választottak ki.

Aztán kapott egy e-mailt, amiben ködösen arra utaltak, hogy „új távlatok” nyílnak meg előtte.

„Igen, köszönöm. Kérem, küldjenek az űrbe” – válaszolta boldogan.

Dr. Sian Proctor élete álma az űrutazás

Az afroamerikai Doktor Proctor (így hívja magát) egy arizonai főiskola oktatója. Geológiát, fenntarthatóságot és bolygóközi tudományt tanít. A kiválasztottak közé úgy került, hogy megnyerte az Isaacman cége, a Shift4 Payments által meghirdetett versenyt, amelyben egy olyan online üzletet kellett megtervezni, amely a Shift4 Payments szoftverét használja.

Dr. Proctor korábban is pályázott űrhajós pozícióra. Már 2009-ben jelentkezett a NASA pályázatára, és 3500 jelentkező közül bekerült a 47 döntős közé. Az űrhajózási hivatal abban az évben 9 űrhajóst választott ki. Ő nem volt közöttük.

A kudarc nem gátolta meg abban, hogy még kétszer jelentkezzen. Tavaly újra a szűk mezőnybe került, akkor azonban ő mondott nemet.

„Eközben abban reménykedtem, hogy talán a kereskedelmi űrutazással esélyem nyílik” – mondta.

Hatodmagával 2013-ban már volt része egy kalandban. A NASA egy hawaii vulkán peremén épített egy házikót, ahol négy hónapon át vizsgálták, miként tűrik az emberek az elszigeteltséget és a stresszt. Dr. Proctor egyike volt a kísérletben részt vevő csoport tagjainak.

Idén februárban a Twitteren köszönte meg azok támogatását, akik a pályázaton rá szavaztak.

Christopher Sembroski, a szerencse fia

Chris Sembroski az idei Super Bowl-döntő szünetében sugárzott hirdetésben hallott először Isaacman küldetéséről.

A kihívás felkeltette az érdeklődését. Úgy emlékszik: 50 dollárt adományozott a St. Jude javára. Ebben a gyűjtésben összesen 13 millió dollárt kalapoztak össze a gyermekkórháznak.

Végül azonban nem őt, hanem egy floridai egyetemen tanító régi barátját sorsolták ki nyertesként. A névtelenséget kérő barát azonban elállt az űrutazástól, és helyét átadta Sembroskinak, akiről tudta, hogy rajong az űrért.

Sembroski akkor értesült nyereményéről, amikor személyesen Isaacman hívta fel.

„Tényleg?” – reagált sztoikusan.

„Kezdetben nagyon visszafogott volt” – emlékszik vissza Isaacman. „Mintha sokkos állapotban lett volna.”

Sembroski egyébként korábban egy alabamai táborban dolgozott, ahol az űrhajósok életéről tartott előadást a gyermekeknek és szüleiknek.

Máris megkezdődött a felkészülés

A legénység kiválasztott tagjairól szóló, a Kennedy Űrközpontban tett bejelentést követően ők négyen átmenetileg Philadelphiába költöztek, ahol egy óriási centrifugában készülnek fel azokra az erőkre, amelyeket a kilövés és a légkörbe való visszatérés során tapasztalnak majd.

A kiképzés ezt követően Kaliforniában folytatódik.

A háromnapos, Föld körüli űrküldetést eredetileg októberre tervezik, de Isaacman szerint nem kizárt egy korábbi, szeptemberi 15-i kilövés sem.

„Remélem, hogy az űrutazás a jövőben olyan lesz, mint egy európai kirándulás” – mondta Isaacman.

(Borítókép: Jared Isaacman. Fotó: Patrick T. Fallon / AFP)

Rovatok