Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • India csütörtökön bejelentette a járvány kezdete óta legmagasabb napi fertőzésszámot: 314 835 – írja a Reuters. Ezzel megdöntötte az Egyesült Államok rekordját, ahol 297 430 napi új fertőzést regisztráltak egyszer januárban.  

    A fertőzöttek száma 16 millióhoz közelít.

    A halálesetek száma 2104, amivel együtt összesen több mint 184 ezren haltak már meg a koronavírus miatt Indiában a hivatalos adatok szerint. 

  • Az alacsony fertőzési arányú területek nyugodtan visszavonhatják a korlátozásokat, de az országos arány még mindig túl magas – ezt Anthony Fauci immunológus, a Nemzeti Allergológiai és Járványügyi Intézet (NIAID) igazgatója, az amerikai elnök orvosi főtanácsadója mondta a CNN-nek. 

    Azokon a területeken, ahol a fertőzés kockázata alacsony, nyilvánvalóan érzékelhető lesz a korlátozó közegészségügyi intézkedések visszaszorulása

    – jelentette ki Anthony Fauci, és hozzátette: az egészségügyi vezetés mindennap beszél ezekről a lehetőségekről. 

    A szakember szerint az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Megelőzési Központja nemsokára visszavonja útmutatásainak egy részét, mivel egyre többen védettek az oltások révén. Mint mondta, ehhez az kell, hogy a fertőzés szintje csökkenni kezdjen.

    Nem számítok arra, hogy ezek a változások megtörténnek addig, amíg átlagosan napi 60 ezer fertőzésünk van

    – mondta Anthony Fauci. 

  • Aggasztó helyzetről számolt be Romániában az oltási kampányban és a koronavírus-kutatásban jelentős szerepet vállaló MedLife magánegészségügyi hálózat legújabb tanulmánya. Becsléseik szerint az idei év végéig alig ötmillió ember oltatja be magát, ami a 16 évesnél idősebb romániaiak kevesebb mint egyharmada. Ez pedig távolról sem elegendő ahhoz, hogy a járványhelyzet miatt bevezetett szigorításokat feloldják.

    Ezek a kilátások élesen ellentmondanak a bukaresti kormány várakozásainak – írta a Kolozsváron szerkesztett Főtér. Florin Cîţu miniszterelnök ugyanis arra számít, hogy az áprilisban és májusban Romániába érkező több mint 8 millió adag vakcinával a legrosszabb esetben is sikerül elérni az ötmillió beoltottat június elejéig és kezdődhet a járványkorlátozások enyhítése. Ehhez elegendő lenne naponta 50 ezer embert beoltani. Bár a kormányzat 115 ezerre emelte a napi oltási kapacitást, de a legfrissebb adatok szerint alig éri el a 88 ezret a napi beoltottak száma. 

    Szintén a napokban derült ki, hogy az emberek oltakozási kedve igen alacsony, Románia-szerte több százezer szabad hely van az oltóközpontokban. A MedLife felmérése szerint mindössze kétmillióan szeretnék mielőbb megkapni az oltást, leginkább az 50–69 éves férfiak. A tanulmányból az is kiderül, hogy a lakosság harmada bízik csak a vakcinák hatásosságában, kétharmaduk a lehetséges mellékhatásokra vagy az ellentmondó információkra hivatkozva idegenkedik az oltástól Romániában.

  • A New York-i Rockefeller Egyetem kutatást készített 417 alkalmazottja körében, akik már a második dózist is megkapták a koronavírus elleni oltóanyagból, ami vagy Moderna, vagy Pfizer volt esetükben. A kutatás szerint a vizsgáltak közül csak ketten fertőződtek meg a vírussal a második dózis után. 

    Az egyik fertőzött egy egészséges, 51 éves nő, aki február 19-én kapta meg második adagját a Moderna-vakcinából, és március 10-én lett pozitív a koronavírustesztje, miután tüneteket produkált. A másik fertőzött egy szintén egészséges, 61 éves nő, aki február 9-én kapta meg a második dózist a Pfizer-vakcinából, és március 17-én kapta meg pozitív koronavírustesztjét – írja a CNN.

  • A világon 143 511 162 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 055 894, a gyógyultaké 82 230 811 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 142 642 783 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 041 753 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    • Indiában 15 616 130 fertőzöttet és 182 553 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 14 122 795 fertőzöttről, 381 475 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 436 229 fertőzöttet és 102 046 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 4 673 699-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 104 937-re emelkedett.
    • Törökországban 4 446 591 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 36 613.
    • Az Egyesült Királyságban 4 411 068 a fertőzöttek száma, és 127 577-en haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 3 904 899 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 117 997.
    • Spanyolországban 3 446 072 fertőzöttet és 77 364 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 205 939 a fertőzöttek száma, 80 793 a halottaké.
    • Argentínában 2 769 552 a fertőzöttek és 60 083 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 718 493 fertőzöttet és 63 473 halálesetet tartanak nyilván.
  • Az amerikai–német Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának hamisított változatait fedezték fel Lengyelországban és Mexikóban – írta a The Wall Street Journal szerdán. A Pfizer/BioNTech-címkékkel ellátott, hamisított oltóanyagokat egymástól független nyomozásban foglalták le a két ország hatóságai.

    Lengyelországban feltehetőleg egy ránctalanító folyadék volt az üvegcsékben, amelyeket még januárban foglalták le egy férfi lakásán. A hatóságok szerint senkit sem oltottak be ezzel a szerrel. 

    Mexikóban viszont nagyjából nyolcvan embert oltottak be a hamis készítménnyel egy helyi klinikán,

    dózisonként ezerdolláros áron.

    Ennek ellenére eddig nem tapasztaltak az érintetteknél egészségügyi problémákat.  Mexikó emellett egy szállítmány állítólagos Szputnyik V vakcina ügyében is nyomozást folytat. A mintegy hatezer dózist egy magánrepülőgépen foglalták le, amely Hondurasba indult volna.

    A The Wall Street Journal szerint a kínai és a dél-afrikai rendőrség is több ezer dózis hamisított vakcinát foglalt le márciusban raktárakban és üzemekben. Gyanúsítottak tucatjai kerültek rács mögé.

    A bűnözők a csak korlátozottan rendelkezésre álló vakcinákból és a globálisan zajló oltási kampányból próbálnak hasznot húzni. A nagyobb gyógyszergyárak a hatóságokkal együttműködve próbálják elejét venni az ilyen tevékenységeknek. Az Egyesült Államokban és Mexikóban például honlapok tucatjait törölték, amelyeken keresztül hamis oltóanyagokat próbáltak árusítani.

  • Köszöntjük kedves Olvasóinkat! Indul az Index élő hírfolyama. Amennyiben kíváncsi, mi történik a nagyvilágban koronavírusfronton, tartson velünk ma is. Percről percre hozzuk a legfrissebbeket.  

Rovatok