Index Vakbarát Hírportál

Navalnij először jelent meg nyilvánosan az éhségsztrájkja óta

2021. április 29., csütörtök 14:07

Alekszej Navalnij videókapcsolaton keresztül, a börtönből jelentkezett be arra a fellebbviteli tárgyalásra, amelyet egy háborús veteránnal szembeni becsületsértési ügyben tartottak. Ez volt az első nyilvános megjelenése huszonnégy napos éhségsztrájkja óta – írja a Guardian.

Az ellenzéki vezető beszédében azt mondta, hogy a kormány „az oroszokat rabszolgasorba taszította”, Vlagyimir Putyin orosz elnököt pedig Andersen meséjére utalva „meztelen királynak” nevezte.

Fellebbezését a bíróság elutasította.

Az eljárás még tavaly júniusban indult, miután Navalnij „fizetett lakájok csapatának”, „az ország szégyeneinek”, „lelkiismeret nélküli embereknek” és „hazaárulóknak” nevezte annak a videónak a szereplőit, amely a Vlagyimir Putyin hatalomban maradását 2036-ig lehetővé tevő alkotmánymódosítást népszerűsíti. Ebben jelent meg a kilencvenöt éves Ignat Artyomenko háborús veterán is.

Ebben az ügyben Navalnijt első fokon 950 ezer rubeles (körülbelül 3,8 millió forint) pénzbírság megfizetésére kötelezték.

Rovatok