Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai cégek rákényszerülnek a minimálbér emelésére

2021. május 17., hétfő 16:07

Újabb amerikai gyorsétteremlánc nyitotta meg a pénztárcáját abban a reményben, hogy kellő számú személyzettel várhatja a főszezont. A Chipotle bejelentette, hogy június végére átlagosan 15 dolláros órabért fog fizetni.

A lánc 20 ezer alkalmazottal bővítené a nyári idényben a meglevő éttermeiben dolgozók számát. Ugyanakkor az idén több mint 200 újabb éttermet tervez megnyitni, és oda is kell személyzet. A cég bejelentette, hogy a béremelés eredményeként az órabér 11 és 18 dollár között alakul majd – írja a The New York Times.

A Chipotle a sorban a legújabb étteremlánc, amely béremeléssel próbál munkaerőhöz jutni. A koronavírus elleni védőoltások számának növekedésével és a kormányzati korlátozások enyhülésével a járvány idején több millió alkalmazott elbocsátására kényszerült éttermi ágazat hirtelen munkaerő-toborzásba fogott, ahogyan számos más, a szolgáltatásokhoz kapcsolódó iparág is.

Az éttermi dolgozók iránti váratlan és felfűtött keresletet nehéz kielégíteni. A potenciális munkavállalók egyelőre aggódnak a beltéri kiszolgálás biztonsága miatt, másrészt a kormányzati támogató csekkek hatására vonakodnak visszatérni a munkába.

A május első hetében közzétett, áprilisi foglalkoztatási adatok szerint tetemesen növekedett a szektorban a munkavállalók száma. Az éttermi alkalmazottak száma azonban februárban még 20 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ez 1,1 millió munkahelynek felel meg, magyarán: ennyi szűnt meg a járvány következtében. A gyorséttermek foglalkoztatása ugyanebben az időszakban 6 százalékkal csökkent.

A Chipotle alkalmazottainak javasolt átlagos, 15 dolláros (4500 forintos) órabére megfelel annak az összegnek, amit Biden elnök még márciusban javasolt segélyjavaslatában. A kezdeményezés kudarcba fulladt, mert a kongresszus törölte a törvénycsomagból.

Akkoriban az éttermi ágazat azzal érvelt, hogy a béremelés veszélyeztetné a szektor fellendülését, mivel a magasabb bérezés miatt kevesebb munkavállalót lehetne felvenni.

Most, hogy a Chipotle létszámhiánnyal küzd, nemcsak az órabéreket emeli, hanem egyéb bónuszokat is kínál a személyzet és a vezetők számára egyaránt.

Összehasonlításul: a magyar éttermi szektorban az órabér az amerikai harmada, negyede.

„Ezerkétszáz forintos az órabérem” – mondta Ádám, aki egy budapesti bevásárlóközpontban üzemelő vendéglátóipari létesítményben felszolgáló.

Ő úgy tudja, hogy órabére nagyjából megfelel a magyar átlagnak.

A szövetségi alkalmazottak minimális órabére 15 dollár

Az amerikai elnök egyébként április végén kiadott rendeletében 15 dollárban határozta meg azoknak az alkalmazottaknak a minimális órabérét, akik a szövetségi kormánnyal állnak szerződésben. Az intézkedéssel a jelenlegi 10,95 dolláros minimálbért jövő év márciusáig csaknem 40 százalékkal növelik, az azt követő béremeléseket pedig továbbra is az inflációhoz kötik.

Biden rendelete amerikai dolgozók százezreit érinti a takarítóktól kezdve az étkeztetési vállalkozókon át a karbantartókig. A Fehér Ház szerint a béremelés nem ró újabb terheket az adófizetőkre, mert az előnyök – például a munkavállalók termelékenységének növekedése vagy fogyasztásnövekedése – kiegyenlíti a ráfordításokat.

Az állam a 15 dolláros minimális órabért a fogyatékkal élők számára is garantálja.

A képviselőházi és szenátusi demokraták január végén kezdeményezték a szövetségi minimálbér növelését óránként 7,25 dollárról 15 dollárra.

Akkori javaslatuk szerint a minimális órabér lépcsőzetesen növekedne:

Az élet erre rácáfolt, és amint a Chipotle példája is bizonyítja, lehetséges, hogy ezeket a szinteket egyesek korábban is elérik.

JUST IN: House and Senate Democrats introduce legislation to raise the federal minimum wage from $7.25 to $15 by 2025. pic.twitter.com/yW9hGZmmYK

— NBC Politics (@NBCPolitics) January 26, 2021

A szövetségi minimálbér 2009 óta 7,25 dollár az Egyesült Államokban. Barack Obama 2014-ben próbálkozott a 10 dolláros órabérrel, de a kísérlete kudarcot vallott. 2020 januárjában 29 tagállamban és a fővárosban, Washingtonban 7,25 dollárnál többet fizettek óránként a munkavállalóknak.

(Borítókép: Dolgozók rendelést vesznek fel az amerikai Chipotle étteremben Miamiban 2015. április 27-én. Fotó: Joe Raedle / Getty Images)

Rovatok