Index Vakbarát Hírportál

Mától könnyebb a beutazás Ausztriába

2021. május 18., kedd 12:13

Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter bejelentése alapján módosulnak az Ausztriába való belépés feltételei, amelyek május 19-én, szerdán 0 órától lépnek életbe.

Ausztriában május 18-tól számos ország – köztük Magyarország állampolgárai esetében – megszűnik a karanténkötelezettség, miután beléptek Ausztriába.

Az osztrák egészségügyi miniszter a következőt mondta:

Sok államban csökkent a fertőzések száma, így párhuzamosan az ország nyitási lépéseivel megkönnyítjük a belépést Ausztriába. Kulcsfontosságú a rendeletben a 3G-szabály, miszerint az országba való belépés előfeltétele az oltás, a negatív teszt, vagy annak igazolása, hogy valaki átesett a fertőzésen. Ezek közül bármelyik megléte lehetővé teszi a beutazást. Minden oltást, amit az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) jóváhagyott, vagy a WHO engedélyezett, igazolásként ismernek el.

Eddig úgy volt, hogy a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak csak negatív teszttel léphettek be az országba – annak ellenére, hogy a WHO engedélyezte –, viszont kedden változott az álláspont, és 

már a kínai vakcinával oltottak is szabadon utazhatnak Ausztriába.

Minden belépés előtt kötelező az elektronikus regisztráció. A rendelet módosítása május 19-én lép hatályba, és június 30-ig érvényes.

Három új kategória a belépési rendelet értelmében

1. Olyan országokból való belépés, ahol alacsony a fertőzésszám:

Nem kell karanténba vonulniuk azoknak az utasoknak, akik alacsony fertőzöttségű országokból érkeznek. Ezekből az államokból bármilyen típusú belépés lehetséges, idesorolva a turisztikai célú látogatásokat is. A belépés ezekből az országokból úgy lehetséges, hogy 

a 3G-szabálynak eleget tesznek a beutazók, amikor átlépik az osztrák határt.

Ausztria idesorolja Belgiumot, Bulgáriát, Dániát, Németországot, Észtországot, Finnországot, Franciaországot, Liechtensteint, Görögországot, Írországot, Izlandot, Izraelt, Olaszországot, Lettországot, Luxemburgot, Máltát, Monacót, Új-Zélandot, Norvégiát, Lengyelországot, Portugáliát, Romániát, San Marinót, Szingapúrt, Szlovákiát, Szlovéniát, Spanyolországot, Svájcot, Dél-Koreát, a Cseh Köztársaságot, Magyarországot, a Vatikánt, Andorrát és Ausztráliát.

2. Belépés magas kockázatú országokból

A magas kockázatú országokból való belépés mindenképp a 3G-szabályhoz van kötve, 

viszont aki csak tesztet mutat fel, annak kötelező karanténba vonulnia,

amit az 5. naptól (a belépés napja a 0. nap) kezdve elhagyhat egy újabb negatív teszt eredményének bemutatása után. Akinek van védettséget igazoló igazolványa, vagy a gyógyulást igazoló papírja, annak nem kell karanténba vonulnia.

Ausztria idesorolja Horvátországot, Litvániát, Hollandiát, Svédországot és Ciprust.

3. Országok, ahol különböző vírusvariánsok jellemzőek:

A különböző vírusvariánsú államokból (Brazília, India, Dél-Afrika) való beutazás Ausztriába csak osztrák állampolgárok számára lehetséges, vagy olyanoknak, akiknek a tartózkodási helye Ausztriában van. Ha valaki az elmúlt 10 napban valamilyen vírusvariánssal fertőzött területen tartózkodott, kötelező a PCR-teszt elvégzése. Ezt az osztrák egészségügyi hatóságok ellenőrzik majd.

(Borítókép: Jan Hetfleisch / Getty Images)

Rovatok