Index Vakbarát Hírportál

Most már elég a baromságból, adóztassák meg a gazdagokat – kérték a gazdagok

2021. május 18., kedd 15:37 | aznap frissítve

Utcára vonult a Hazafias Milliomosok nevű, évi 1 millió dollár felett kereső, a gazdagok megadóztatását támogató amerikai szervezet, hogy Jeff Bezos Amazon-vezérigazgató New York-i és washingtoni otthonai tüntessen. 

Az akciót az adóbevallás beadásának amerikai határidejére időzítette a progresszív adózást és Joe Biden amerikai elnöknek az évi 400 ezer dollár fölött kereső személyek, illetve a cégek adóterheinek megemeléséről szóló terveit támogató szervezet. 

Elég a baromságból. Adóztasd meg a gazdagokat

– állt az adózni vágyó, Bezos-otthonok előtt tüntető gazdagok transzparensein. 

Az Amazon mindenható ura korábban támogatásáról biztosította a társasági adó felemelését, noha az óriáscéget széles körben adókerülőnek tartják. 

A Guardian által idézett egyik gazdasági intézet kutatása szerint az Amazon tavaly csupán 9,4 százalékos szövetségi jövedelmi adót fizetett, kevesebb, mint a törvényben előírt 21 százalék felét. Biden ezt az adókulcsot 28 százalékra emelné, részben visszafordítva elődje, Donald Trump adócsökkentését, amivel 35 százalékról 21 százalékra vitték le társasági adót. 

Rovatok