Egy évvel azután, hogy rendőri intézkedés közben életét vesztette George Floyd, kirobbantva az országszerte gyakran zavargásokká fajuló tüntetéseket a rendőri túlkapások és a faji megkülönböztetés ellen, a mártírrá avanzsált fekete férfi halálának helyszínén, Minneapolisban a rendőrség költségvetésének csökkentése helyett már a rendfenntartás további erősítéséről szól a diskurzus.
Az erőszak ugyanis hároméves csúcson van a minnesotai városban, az idei évben már 32 gyilkosságot követtek el, 17-tel többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Csak az utóbbi hónapban három gyermek került utcai lövöldözések kereszttüzébe, az egyik hatéves áldozat egy bandaellenes aktivista unokája.
A város polgármestere, Jacob frey a minap azzal a kéréssel fordult az állami és szövetségi kormányhoz, hogy küldjenek katonákat a város rendfenntartóinak erősítésére.
Floyd halála után ahogy Minnesotában, több államban is elindult egy reformhullám a rendőri állományoknál, amelyek főként azokat a gyakorlatokat igyekeznek kieszközölni, mint amelyek a fekete férfi halálához vezettek. A minnesotai városi tanács betiltotta a fojtófogásokat és az úgynevezett „harci kiképzést", amely Nancy La Vigne kutató szerint „a mi és ők" mentalitást honosítja meg a rend őrzői körében, távolságtartást és bizalmatlanságot kreálva a rendőr és a civilek között.
előbb lő, utána kérdez – akár így is le lehetne írni az országban széles körben elterjedt rendőri kiképzés következményét.
Hogy a rendőrség és a – kiváltképp afroamerikai – civilek közti interakciós problémákat a forró helyzetek deeszkalációjának irányába tereljék, forrásokra van szükség. Így az a földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy leépítik a minnesotai rendőri állományt, illetve fenntartási költségeit szociális programokra folyósítják át, hamvába holt. Egy városi képviselő kertelés nélkül leszögezte: nem most van az ideje a rendőrség finanszírozása megnyesésének.
Persze vannak ellenpéldák: New Yorkban a polgármester többszáz millió dollárt vont el a rendfenntartástól, a pénzt pedig szociális és ifjúsági szervezeteknek ígérte oda. Csakhogy a feketék elleni rendőri túlkapásokról szóló hírek nem az egyébként is progresszívnak számító Nagy Almából érkeztek.
Országosan több mint háromezer törvénytervezetet nyújtottak be a rendőrség reformját célozva, ebből azonban csak valamivel több mint harminc ment át a törvényhozókon, és java részük olyan alapvető módosításokat tartalmaztak, mint a fojtófogás betiltása, az erőszak alkalmazásának megregulázása és a testkamera használatára vonatkozó szabályok szigorítása.
És itt van a kutya elásva: szövetségi szintű reformról egyelőre szó sincs, a rendfenntartás megváltoztatásáért állami és helyi szinten tesznek, az egységes elképzelés, célkitűzés csak tünetkezelésnek tudható be.
Az NBC News vonatkozó riportjában például az észak-karolinai Charlotte egyik rendőrőrsét hozta fel példának, úgy bemutatva az állomány újraképzését, mint egy forradalmi megoldást, amely ügyfélszolgálat-jellegű rendőri intézkedés elsajátítását tűzte ki egyik céljául.
A riportban megkérdezett helyi, afroamerikai aktivisták fejlődésnek nevezték az említett törekvéseket, de
a rendfenntartás rendszerét, a jelenlegi formájában, szinte megreformálhatatlannak nevezték.
A Black Lives Matter mozgalmat új életre hívó haláleset mindenesetre valamit elindított, de pozitív hatást inkább az afroamerikai közösségekben fejtett ki.
George Floyd a rasszizmus történetének és időtállóságának a jelképe a fekete amerikaiak számára – véli Maryam Jernigan-Noesi, a faji alapú trauma kutatására specializálódott pszichológus.
Az élet minden szegletét érintette a hátrányos megkülönböztetéstől betegeskedő igazságszolgáltatás megváltoztatására irányuló mozgalom, amelyet Floyd halála idézett elő. A rendészettől kezdve a művészeten át a sportig, mindenhova begyűrűzött a kérdés, és az afroamerikai közösségben pozitív változásokat indított el, miközben a többségi társadalomban felkavarta az állóvizet – fogalmaz Jernigan-Noesi. Mondhatni: a téma téglaként csapódott azoknak az arcába, akik eddig nem akartak tudomást venni róla. Persze a mozgalom megítélése már más kérdés, de egy biztos: megmozgatta az embereket.
A feketék egyfajta újabb öntudatra ébredést éltek meg, a Pew Research Center közvélemény-kutató munkatársa szerint az afroamerikai felnőttek körében tömegesen kezdték el tanulmányozni a rendszerszintű rasszizmust, egyenlőtlenséget, és proaktívabbá váltak abban, hogy saját kezükbe vegyék életük irányítását.
Mondhatni, Floyd halála felnyitotta a szemüket, és figyelmüket saját helyzetük megértésére összpontosították.
Ez a munkaerőpiacon is megtette hatását. Floyd halálát követően a diverzitásért és faji egyenlőségért felelős feladatkörök váltak a leggyorsabban növekvő pozíciókká, tavaly 84 százalékkal emelkedett az ilyen munkakörre vonatkozó álláshirdetések a LinkedInen.
A kultúra és a művészet sem maradt érintetlen, gondoljunk csak a ferencvárosi BLM-szoborra. De maradjunk az Egyesült Államoknál. A szépművészeti intézmények több fekete kurátort és programigazgatót vettek fel, az Oscar-díjra jelöltek színészek közül pedig kilencen voltak színes bőrűek.
A sportéletbe is begyűrűzött a faji egyenlőtlenség kérdése: Colin Kaepernick amerikai focista himnusz alatti térdelésének „botránya" több millió emberhez jutott el, rávilágítva az intézményesített rasszizmus velünk élő örökségére.
Az amerikai elnökválasztás sem mentesült a kérdéstől, sőt, fontos részévé vált a kampánynak. A georgiai Atlanta Dream női kosárlabdacsapat pedig saját társtulajdonosuk ellen kampányolt a szenátusi választáson, a demokrata Raphael Warnockot repítve Washingtonba Kelly Loeffler helyett, átszabva az erőviszonyokat a szenátusban.
A halálos kimenetelű rendőri intézkedések száma azonban még így sem csökkentek, rendőrségi reform, afroamerikai öntudatra ébredés ide vagy oda.
Mi több, az idei első négy hónapban csak hat olyan nap volt, amikor nem halt meg valaki Amerikában rendőrök keze által. Átlagosan pedig napi három emberrel végeznek.
Egyes politikai szereplők arra törekednek, hogy azt a hamis érzetet keltsék az emberekben: fordulóponthoz érkeztünk a rendőri erőszak kérdésében
– véli Scott Roberts büntetőjogi aktivista.
Az idén már 89 feketét öltek meg rendőrök országszerte, és ezeket a számokat is a média és civilszervezetek gyűjtik, mert a szövetségi kormány vagy nem hozza nyilvánosságra, vagy nem foglalkozik az ilyen esetekkel.
Hogy a nagy változás mennyire is egy illúzió terméke, jól mutatja, hogy Daunte Wrightot néhány kilométerre Derek Chauvin, a Floyd nyakán majdnem tíz percig térdelő rendőr tárgyalásának helyszínétől lőtték le egy közúti igazoltatás során, mert a rendőrnő saját bevallása szerint összetévesztette a sokkolót a kézifegyverével.
Maurice Mitchell aktivista cinikusan áll a sokak által ünnepelt, reményteli változásokhoz. A Floyd-féle esetek ciklikus menetrendjét így írta le: közfelháborodás, tömeges megmozdulások, majd valami kormányzati reakció. Ez utóbbi viszont jórészt tünetkezelésben merül ki, a probléma gyökere kigyomlálhatatlanul megmarad.
Pedig erre lenne a legnagyobb szükség, mivel a tavaly történt, tragikus kimenetelű rendőri túlkapások gyakran olyan helyzetekből fakadtak, amelyek kezelhetőek lehettek volna, mégis halállal zárultak. Tavaly 1126 embert öltek meg rendőrök, az esetek hetven százaléka olyan szituációkból indultak ki, mint a közúti ellenőrzés, családi vita, vagy más, nem erőszakos cselekmények.
A rendőrség átfogó reformja tehát szövetségi szintű fellépés nélkül még várat magára.
(Borítókép: egy férfi fotót készít a George Floyd halálának évfordulóján tartott megemlékezésen Minneapolisban. Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary)