Index Vakbarát Hírportál

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz köthető kiállítás nyílt Rómában

2021. május 28., péntek 12:11

A Ne féljetek! címet kapta a Budapesten szeptemberben kezdődő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK) kötődő első kiállítás, amely Róma magyar kulturális intézeteként működő Collegium Hungaricumban péntektől látogatható − adta hírül az MTI.

A tárlat a szeptember 5. és szeptember 12. közötti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK) kötődő első kulturális esemény. Címként a néhai lengyel pápa, II. János Pál egyik legismertebb mondatát választották. 

A kiállítás szeptember 10-ig várja a látogatókat, és mintegy előkészíti a NEK előtti napokban a budapesti Vigadó Galériában nyíló tárlatot.

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson maga Ferenc pápa is részt fog venni, ő tartja a rendezvény zárómiséjét a Hősök terén szeptember 12-én. Két héttel ezelőtt Erdő Péter a szentszéki államtitkárral egyeztetett a pápa részvételéről. A bíboros szerint a rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a pápa húsz év óta először vesz részt személyesen a NEK zárómiséjén.

Magyarországon eddig két alkalommal járt a katolikus egyház vezetője. Először 1991. augusztus 16-án (Szent István király liturgikus ünnepnapján), majd 1996-ban Pannonhalmát és Győrt látogatta meg II. János Pál pápa.

Rovatok