Index Vakbarát Hírportál

Párttagságot kapott Moszkvában Steven Seagal

2021. május 30., vasárnap 16:58

Egy Putyin-barát baloldali pártszövetségben folytatja politikai pályafutását Steven Seagal. Az évek óta Oroszországban élő egykori harcművész a környezetvédelemre fókuszál, a szeptemberben esedékes parlamenti választásokon pedig okozhat még meglepetéseket.

Ünnepélyes keretek között szombaton megkapta párttagságát Moszkvában Steven Seagal. Az egykori hollywoodi akciósztár már 2016-ban felvette az orosz állampolgárságot, most pedig egy szociáldemokrata parlamenti frakcióhoz csatlakozott. A baloldali tömörülés három pártot, az Igazságos Oroszországot, Az Igazságért, illetve az Oroszország Patriótái csoportokat öleli fel. A formáció idén februárban jött létre, akkori közleményük szerint azzal a céllal, hogy a baloldali és a hazafias erőket egyesítsék. 

Az angolszász sajtó szerint az új formációval valójában három, Vlagyimir Putyint támogató baloldali pártot olvasztottak egybe.

Seagal csatlakozásáról vasárnap számolt be a sajtó, a pártkongresszuson elmondott beszédében a színész a környezetvédelemre helyezte a hangsúlyt. Mint fogalmazott, szerinte nem elegendő a környezetet károsító vállalatok megbüntetése, s arra utalt, hogy a felelősök letartóztatását is biztosítani kellene. A US News cikkében hozzátette, Seagal már szombaton posztolt fotókat az eseményről. A képeken mások mellett Zajar Prilepinnel pózol, az ismert orosz író a Kelet-Ukrajnában zajló háború éveiben egy titkos szakadáralakulat magas beosztású parancsnoka volt. Saját elmondása szerint az egység ölte meg a legtöbb embert a 14 ezer ukrán meggyilkolásával végződött konfliktus során.

Steven Seagal már korábban ismerkedett az orosz politikával, az elmúlt években Vlagyimir Putyin elkötelezett híveként, sőt barátjaként vált ismertté.

Komolyabb diplomáciai feladatokat is rábízott a Kreml. 2018-ban a befagyott amerikai–orosz kapcsolatok felmelegítésével bízták meg, a legnagyobb sajtóvisszhangot azonban a venezuelai látogatása keltette. Májusban Seagal a hatalmas nyugati nyomás alatt tartott, hatalmát erőszakkal megvédő Nicolas Maduro elnököt kereste fel, majd Moszkva megbízottjaként egy szamurájkardot adott át a venezuelai diktátornak.

Párttagságával Seagal okozhat még meglepetéseket. A februárban létrejött új párt elnöke, Szergej Mironov ugyanis korábban azt nyilatkozta: céljuk az, hogy a szeptemberben esedékes parlamenti választásokon legalább a második helyre fussanak be.

(Borítókép: Steven Seagal 2021. május 29-én Moszkvában. Fotó: Press Service Of The A Just Rus / Reuters)

Rovatok