A pandémia miatt bevezetett korlátozások az olasz maffiaszervezetek számára is komoly kihívást jelentettek. A túlélés ösztöne azonnali stratégiaváltást követelt a maffiózóktól, akik a kezdeti krízisből kilábalva hamar felismerték a járványhelyzetben rejlő üzleti lehetőségeket.
A koronavírus-járványt kísérő lezárások döntően három fronton mértek csapást a maffiacsoportokra. A kijárási és utazási korlátozások ellehetetlenítették az embercsempészetet, míg a vendéglátóhelyek és egyes üzletek bezárása a védelmi pénz (pizzo) beszedésében okozott áthidalhatatlan nehézséget. A harmadik hanyatló terület a kábítószer-kereskedelem, ahol az általános válságot megelőzte egy rövid, ideiglenes fellendülés, amire 2020 márciusában került sor, mivel a fogyasztók ugyanúgy gondoskodtak a drogok tartalékolásáról, mint az élelmiszerek felhalmozásáról. Ekkoriban a kábítószereket legálisan forgalmazó amszterdami kávézók előtt néha hosszabb sorok kígyóztak, mint a szupermarketeknél.
A drogkereskedők feltöltötték a készleteiket, és a frissen beszerzett adagokat félretették olyan időkre, amikor az árak ismét az egekbe szöknek. Az olasz rendfenntartó szerveknek a járvány leküzdésére való átirányítása újabb kedvező fordulatot jelentett, mert nagymértékben csökkent a kikötők, a repterek és az utak ellenőrzése, ez pedig megkönnyítette a kábítószer-csempészet folyamatát. Ezek a fejlemények a nagybani drogkereskedőknek kedveztek, miközben a kábítószerek terítéséről elmondható, hogy a kezdeti forgalomnövekedést látványos visszaesés követte.
A fő problémát a jól bevált értékesítési helyek elvesztése, vagyis a szórakozóhelyek, az iskolák és a parkok bezárása okozta.
A megoldást részben a forgalmas élelmiszerboltok és patikák megkörnyékezése, illetve az angolszász országokban már elterjedt „Dial a dealer” rendszer, azaz a házhoz szállításra való áttérés jelentette, persze ezek sem pótolhatják a drogüzletből kiesett bevételeket, melyek a Camorra esetében legalább 60 százalékkal csökkentek.
Nápolyban pedig más folyamatok is elégedetlenséget szültek, elegendő a délen egyébként is magas munkanélküliség további emelkedésére gondolni, ahol ráadásul sokakat feketén foglalkoztatnak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2017-ben 3 millió főre becsülte a számukat, és rávilágított, hogy a húszas éveik elején járó olaszok mintegy negyede sem az oktatásban, sem a munkaerőpiacon nincs jelen. A céltalan fiatalok viszont nagyobb eséllyel végezhetik valamely bűnszervezet tagjaként vagy alkalmazottjaként.
Nápolyban tovább tüzelte az általános elégedetlenséget a Camorra által uralt, sanyarú sorsú városrész, Scampia lakótelepeinek lebontása is. A Gomorra című sorozatból is ismert negyedben gyakoriak a leszámolások, a drogkereskedelem leplezetlenül zajlik, és a munkanélküliség problémája az ott lakók közel felét érinti. 2020 márciusától a nyomozók már drónokkal is figyelik a scampiai dílerek tevékenységét.
A Camorra kizárólag a korlátozások feloldásától várhatja a drogterjesztésből származó bevételeinek visszaszerzését, ezért az állásukat és a cégeiket féltő nápolyiak aggályaira apellálva 2020. október végén, a közösségi média csatornáin keresztül tüntetést szervezett a városban. A camorristák már a XIX. században is előszeretettel használták eszközként a nápolyi lakosságot, hogy a saját céljaik szolgálatába állítsák az akkoriban a „szent csőcselék” néven emlegetett tömegeket,
tehát a népharagból mindig is ütőképes fegyvert kovácsoltak.
A jól bevált stratégiát pedig 2020 őszén is megismételték, amikor körülbelül kétszáz, robogókon cirkáló Camorra-tag vegyült a tüntetők közé, hogy tovább szítsák az elégedetlenséget, melynek fő célpontja a járványügyi korlátozások bevezetése miatt bűnbaknak kikiáltott tartományi vezető, Vincenzo De Luca volt, akit azonnali lemondásra szólítottak fel. A tüntetés eredetileg békés tiltakozásnak indult, amit több száz nápolyi kereskedő és vállalkozó kezdeményezett, hogy az állam segítségét kérjék a válság átvészeléséhez. Követeléseik jó alapot szolgáltattak a Camorrának a tüntetés kirobbantásához, ami annyira elfajult, hogy több kivezényelt rendőr és katona is megsérült, ezért Luciana Lamorgese belügyminiszter „városi gerillaharcnak” minősítette a történteket.
A helyi vállalkozók követelései alapján úgy tűnik, hogy a járványhelyzet óta az állam nem nyújtott nekik érdemi támogatást, emiatt a megélhetésüket féltő becsületes emberek és az üzleti érdekeikért harcoló bűnözők időnként akár egy platformra is kerülhetnek, egészen addig, amíg az eltérő indítékaik megvilágítják, hogy ki melyik oldalhoz tartozik.
2020 áprilisában, a koronavírus-járvány első hullámának kellős közepén a korlátozásokkal nyíltan dacoló temetésre került sor a szicíliai Messinában. Az elhunyt, Rosario Sparacio az egyik helyi maffiacsalád tagja, az árulás bűnébe esett néhai maffiafőnök, Luigi Sparacio testvére volt. Bár a gyülekezést és a nyilvános temetéseket megtiltották, a gyászmenet résztvevői figyelmen kívül hagyták a szabályokat. A hozzátartozókat felháborította az ügyben indult hatósági vizsgálat és a heves sajtóérdeklődés is. Rosario Sparacio unokái a Facebookon közzétett bejegyzésben üzentek az újságíróknak, és következetesen cáfolták, hogy a nagyapjuknak valaha is köze lett volna a maffiához:
Hagyjatok minket nyugton a fájdalmunkban, nem vettünk el senkitől semmit, mi becsületes emberek vagyunk… Ha valóban az általatok hangoztatott maffiafőnökök lennénk, akkor nem mernétek ilyesmit megengedni magatoknak.
Egyébként maga Luigi Sparacio is kategorikusan tagadta a bátyja maffiás érintettségét, bár a tények ellentmondani látszanak a családtagok verziójának. Rosario Sparaciót többször elítélték különféle zsarolási ügyek miatt, míg a fiát, Salvatorét maffiatípusú bűnszervezetben való részvételért marasztalták el. A korlátozásokkal szembeszegülő messinai temetés ügye felfedi az olasz maffiacsoportok egyik fő sajátosságát, miszerint magasról tesznek a törvényekre.
A maffiatagság olyan kivételességtudattal, tekintéllyel és hatalommal ruházza fel őket, hogy akár a szabályok megszegésére is feljogosítva érzik magukat. A környezetükben élők pedig többnyire nem mernek konfrontálódni velük, így nem jellemző, hogy bárki is feljelentené őket, mivel az omertà megszegésével bárki magára szabadíthatja a maffia bosszúját. A maffiózók általában tagadják a maffiás érintettségüket, sőt azt is, hogy bűncselekményeket követtek el, mert a saját mércéjük szerint nem tartják bűnnek a zsarolást és a gyilkosságot.
Maffiás szempontból a koronavírus terjedésének egyik további következménye a cellaajtók kitárulása volt. A zsúfolt börtönökben elhelyezett idős és betegeskedő maffiatagok közül többeket bírói rendelettel házi őrizetbe helyeztek. Az intézkedések ugyanúgy érintették a szigorított börtönbüntetésre ítélteket is, ami óriási közfelháborodást váltott ki. 2020 tavaszán közel 400 maffiózó és kábítószer-kereskedő élhetett a házi őrizet lehetőségével, miközben további 456 kérelmet vizsgáltak az ügyben eljáró bírók, akiknek az elbíráláskor nem kellett különbséget tenniük az egyszerű rabok és a bűnszervezethez tartozó foglyok között.
Az Igazságügyi Minisztérium kétértelmű döntése lázadásokhoz vezetett az olasz börtönökben, mert több elítélt is attól tartott, hogy megfertőződhet. A maffiaellenes ügyészek nem találtak logikát az intézkedésben, hiszen olyan maffiózókat is házi őrizetbe helyeztek, akik szigorított börtönökben töltötték a büntetésüket, ami egyet jelent a teljes elszigeteltséggel, megakadályozva ezzel, hogy
a maffiafőnökök a rácsok mögül irányítsák tovább a bűnszervezetet.
Miután 2020 májusában nyilvánosságra hozták az érintett maffiózók nevét tartalmazó listát, a közvélemény még inkább Alfonso Bonafede igazságügy-miniszter ellen fordult, míg az olasz börtönöket felügyelő szerv, a „Dap” vezetője, Francesco Basentini bíró kénytelen volt lemondani a posztjáról. Alfonso Bonafede elrendelte a korábbi határozatok felülvizsgálatát és a kérelmek maffiaellenes szervek általi elbírálását is.
Az ominózus listán szereplő nevek közül érdemes kiemelni Franco Cataldót, aki a szicíliai San Giuseppe Jato maffiafőnökének, Giovanni Bruscának a bűntársa volt egy, a Cosa Nostra felfogása szerint „árulóvá” lett maffiózó gyermekének, Giuseppe Di Matteónak az elrablásában és meggyilkolásában. Három évig tartották fogva a kisfiút, hogy nyomást gyakoroljanak az apjára a vallomása visszavonásához, ám Santino Di Matteo nem engedett a zsarolásnak, ezért 1996-ban megölték a fiát, a holttestét pedig savban feloldva eltüntették. Ez a brutális gyilkosság még a maffián belül is heves indulatokat provokált, mert Szicíliában a gyermek szent és sérthetetlen, csakhogy Brusca és Cataldo megszegték ezt az alapelvet. Tehát egy olyan maffiózót engedték házi őrizetbe,
akit még számos maffiatag is elítélt a tettéért.
Nem kellett sokat várni a gyerekgyilkosság mellett legalább száz ember haláláért felelős Giovanni Brusca szabadon engedésére sem. A héten jelentették be, hogy a csak Vaddisznóként emlegetett maffiózó, aki felrobbantotta a Cosa Nostra elleni harc emblematikus figuráját, Giovanni Falcone ügyészt, 25 év után elhagyhatta a börtönt. Szicília leggyűlöltebb embere eredetileg életfogytiglanit kapott, de miután úgy döntött, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, a bíróság mérlegelés nélkül kénytelen volt mérsékelni a büntetését.
Kettejükön kívül még említésre méltó Antonio Sacco, a palermói Brancaccio kerület maffiafőnöke, Francesco Ventrici, a kolumbiai drogkartellek kapcsolattartója, Pasquale Zagaria, a Camorra egyik vezéralakja, Giosuè Fioretto, a nápolyi Casalesi-klán „pénztárosa”, sőt a szicíliai Rosalia Di Trapani személyében egy nőt is találunk a listán, aki a 2007-ben letartóztatott maffiavezér, Salvatore Lo Piccolo neje, bűntársa és tanácsadója volt. Palermóban 61, Nápolyban 67, Rómában 44, Catanzaróban 41, míg Milánóban 38 veszélyes maffiózó és drogkereskedő került házi őrizetbe a koronavírus-járvány alatt.
Legyen szó háborúról, természeti csapásról, gazdasági krízisről, migrációról, terrorveszélyről, vagy éppen a jelenlegi pandémiáról, a válságok a végtelen lehetőségek tárházát jelentik az olasz maffiaszervezeteknek. A történelem számos példával igazolja a válságperiódusokban való fellendülésüket. Az 1656-os nápolyi pestisjárvány alatt a helyi bűnbandák segítségével oldották meg a holttestek elszállítását. Az 1867-es szicíliai kolera idején földekért cserébe a maffia garantálta a szükséges munkaerőt a mezőgazdasági termeléshez, míg az 1884-es nápolyi kolerajárvány után a korrupt politikusokkal szövetkezett, Camorrához köthető vállalkozókhoz vándoroltak a városrendezésre szánt közpénzek.
Ezek a példák is az olasz maffiaszervezetek rugalmasságát és gyors alkalmazkodóképességét bizonyítják.
Bármilyen helyzetből képesek hasznot húzni, azonnal feltérképezik, majd sokszor az államot megelőzve betöltik a piaci és a szociális réseket. A pandémia alatti felhalmozási láz miatt megnőtt az alapvető fogyasztási cikkek iránti kereslet, a bűnszervezetek pedig illegális csatornákon keresztül képesek biztosítani a folyamatos ellátást, amivel az élelmiszerüzletek versenyképességét is veszélyeztetik. Amikor egy bolt kénytelen lehúzni a rolót, a maffiózók már résen vannak, hogy maguk pótolják a bezárt üzletet.
A járvány az egészségügy előtérbe kerülését eredményezte, azonban az olasz alvilág már legalább tíz éve felismerte a benne rejlő potenciált. Az utóbbi évtizedek maffiás befektetései között kiemelt helyen szerepelnek a menzák, a takarító- és fertőtlenítő cégek, a szemétszállítás, a hulladék-újrahasznosítás, a fuvarozás, az élelmiszeripar, a mosodák, a temetkezési vállalatok, az olajipar, a benzinkutak, az egészségügy, sőt a gyógyszeripar is. 2016-ban fény derült a 'Ndrangheta lombardiai gyógyszerpiaci érdekeltségére, ami rávilágított a köreikben terjedő új szokásra, miszerint gyógyszerészeti vagy orvostudományi pályára terelik a gyermekeiket, hogy általuk beférkőzzenek az egészségügyi rendszerbe, és megbízható közvetítőkre tegyenek szert.
Carlo Chiriaco tíz évvel ezelőtti ügye világosan tükrözi ezt a trendet. Az olasz egészségügyi kirendeltségek hálózatának egykori paviai részlegvezetője büntetett előélettel töltötte be ezt a pozíciót, mivel 1995-ben egyszer már elítélték zsarolás miatt. Chiriaco a 'Ndrangheta tagjaként meghamisított szerződésekkel képviselte a bűnszervezet érdekeit a lombardiai egészségügyben.
Az általános fizetőképességi problémák miatt a maffiás likviditás központi kérdéssé vált a járvány alatt, azonban a pénz az olasz maffiacsoportok tőkemodelljének csupán az egyik összetevője.
A kiindulópont mindig a fizikai erőszak,
amivel profitot termelnek, és fokozza a maffiózók tekintélyét és befolyását, elősegíti a kapcsolati hálójuk kiterjesztését és a bizalmi tőkéjük gyarapítását a társadalmi közegükben. A maffiás védelmi pénzek és az uzsoratevékenység ellen küzdő szervezet, a „SOS Impresa” már 10 évvel ezelőtt 65 milliárd euróra becsülte az olasz maffiaszervezetek likviditását, miközben a nyereségük meghaladta a 100 milliárd eurót, ami megközelítőleg a GDP 7 százalékának felelt meg.
Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) korábbi vezetője, Antonio Maria Costa már 2009-ben felhívta a figyelmet a szervezett bűnözői csoportok magas likviditására, amit a 2008-as világgazdasági válság idején is megcsillantottak. Akkor a drogügyletekből befolyt 352 milliárd dollár befektetésével többek között olasz, brit, svájci és amerikai bankokat mentettek meg a csődtől.
A pandémia tovább növelte a fizetésképtelenség határára került vállalkozások számát. A Banca d'Italia 2020-as jelentése 142 ezer, hitelre vagy tőkeinjekcióra szoruló vállalkozást tartott számon az országban, míg a fennmaradásukhoz szükséges összeget 48 milliárd euróra becsülte. A járvány által leginkább sújtott vendéglátásban legalább 5 ezer étterem és szálloda került maffiás ellenőrzés alá. Az olasz bűnszervezetek a csődközeli cégeknek nyújtott uzsorakölcsönökkel vagy a részvényeik felvásárlásával olyan szektorokba is beférkőznek, ahová korábban még nem sikerült, hiszen gond nélkül mozgósítanak a bankokéhoz hasonló mértékű összegeket, ami lehetővé teszi a pénzintézetek megkerülését. Nem véletlenül fogalmazott úgy a „SOS Impresa”, hogy
a Maffia Rt. Olaszország első számú bankja.
Az egyik jól bevált módszerük, hogy hitelekkel hálózzák be a cégeket, aztán fokozatosan átveszik felettük a teljes irányítást, majd komplett üzleti hálózatok kiépítését célozzák meg.
Amikor egy maffiaszervezet megkaparint egy szupermarketet, gondoskodnia kell az áru tárolásáról és szállításáról is, amihez olcsó üzemanyagra van szükség, tehát adja magát az ötlet, hogy a fuvarozásba, sőt egy benzinkútba is befektessenek. Ily módon jön létre egy maffiás üzleti érdekeltségből egy teljes hálózat,
ami a versenyképes áraival gondoskodik a konkurencia gyors félreállításáról.
Amikor részvények felvásárlásával próbálnak beépülni a megszorult vállalatokba, az ajánlatuk nem mérlegelhető: aki nem fogadja el, azt teljesen ellehetetlenítik. A maffiózók a monopolizálás megszállottjai, igyekeznek kizárólagos jogokat kicsikarni minden egyes gazdasági ágazatban, az egészséges versenyt elfojtják, mert számukra a piac koordinálásának legfőbb eszköze az erőszak, a pénz és a kapcsolati tőke kiaknázása. Bármely terület felett szerzik meg a totális ellenőrzést, ott minden mozzanatot ők kontrollálnak, beleértve a gyártást, a szállítást és a munkaerőt is, tehát a piaci árak, sőt a bérek alakulását is megszabják, ezért Olaszországban ma már alig akad olyan gazdasági szektor, ahol a maffiás tőke ne képviseltetné magát.
A szerző maffiakutató, történész és kulturális antropológus, a „Maffia. Az olasz Dél keresztje”, valamint „Az olasz maffiabűnözés rövid története” című kötetek írója.
(Borítókép: Több, mint 700 ember vett részt a rendőrségtől és a csendőrségtől egy nagyszabású bűncselekmény-ellenes műveletben Nápoly Scampia városrészében 2004. december 9-én. Fotó: Ag.N fotoreporter / Northfoto)