Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az Európai Gyógyszerügynökség, a 60 év felettieknek se adjanak AstraZenecát

2021. június 13., vasárnap 16:54

Interjút adott az olasz La Stampának Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője, amiben azt mondta, hogy a 60 év felettieket sem kellene beoltani az AstraZeneca oltóanyagával.

A szakértő arra reagálva nyilatkozott, hogy Olaszországban nemrég egy 18 éves tinédzser meghalt az oltás után, emiatt a kormányzat pénteken úgy döntött, hogy mostantól kezdve csak a 60 év felettieknek adják be az AstraZenecát. 

Az utóbbi hetekben egyébként több ország is úgy döntött, hogy csak az időseknek adják be a vakcinát, miután a fiataloknál és középkorúaknál több esetben trombózist okozott az oltóanyag. 

Marco Cavaleri elmondta, hogy az EMA szerint az AstraZeneca-oltásnak továbbra is több az előnye, mint a hátránya. Hozzátette azonban, hogy most, amikor a járvány visszaszorult, a fiatalokat mindenképp az mRNS-alapú vakcinákkal lenne érdemes oltani. 

A szakértőtől ezután azt is megkérdezték, hogy a 60 év felettiek esetében is hanyagolni kellene-e az AstraZenecával való oltást.

Igen, és már számos ország, többek közt Franciaország és Németország is fontolgatja ezt amiatt, hogy egyre több mRNS-alapú vakcina érkezik

– hangzott a válasz.

Marco Cavaleri egyébként már április elején is adott egy érdekes interjút az AstraZenecával kapcsolatban, akkor ő volt az, aki elsőként kimondta, hogy van összefüggés az oltás és a trombózisos esetek közt. 

Utóbb helyesbítette magát 

Cavaleri vasárnap este közleményt adott ki, amelyben azt hangsúlyozta, hogy az AstraZeneca-oltásnak minden korosztályban több előnye van, mint hátránya.

„Sajnos a szavaimat félreértelmezték a legutóbbi, a La Stampának adott interjú után" – mondta, majd hozzátette, hogy az AstraZeneca-oltásnak „minden korosztályban nagyon kedvező haszon-kockázati mutatója van, különösen a 60 év felettiek körében".

Rovatok