Index Vakbarát Hírportál

Fegyverembargót akar Mianmarral szemben az ENSZ Közgyűlése

2021. június 19., szombat 13:29

Elítélte pénteki, nem kötelező erejű határozatában a mianmari katonai hatalomátvételt az ENSZ Közgyűlése, s egyúttal nemzetközi fegyverembargó bevezetését szorgalmazza, továbbá felszólította a délkelet-ázsiai ország vezetését, hogy térjen vissza a demokratikus átmenethez – írja az MTI.

A határozat támogatói abban bíztak, hogy a közgyűlés egyhangúlag, szavazás nélkül tudja elfogadni a dokumentumot, de Belarusz végül voksolást kért, melyen 119 ország szavazott igennel, Minszk nemmel, 36 tagállam pedig tartózkodott.

Az AP amerikai hírügynökség értékelése szerint a közgyűlés részéről ritkaságszámba menő határozat azt mutatja, hogy a nemzetközi közösség döntő többsége elítéli a Mianmarban történteket.

A délkelet-ázsiai országban a hadsereg február elején ragadta magához a hatalmat, arra hivatkozva, hogy a kormány nem vette figyelembe a legutóbbi választásokkal kapcsolatos panaszait. Az állam vezetőit őrizetbe vették. A puccs óta Mianmarban rendszeresek a tömegmegmozdulások, amelyekkel szemben egyre keményebben lép fel a katonaság. Ellenzéki mozgalmak szerint a halálos áldozatok száma mostanra a 900-hoz közelít.

Rovatok