Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Az EU az Egyesült Királyság után a Nyugat-Balkánt is elveszítheti

2021. június 22., kedd 21:31

Ha az Európai Unió nem lép időben, ha nincs haladás a bővítés terén, akkor az unió az Egyesült Királysághoz hasonlóan a Nyugat-Balkánt is elveszítheti – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek találkozóján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva hangsúlyozta: a bővítés kérdését Magyarország az egyik legfontosabb európai politikának tartja. Arra hívta fel a figyelmet, hogy verseny van a Nyugat-Balkán integrációjáért, illetve a régió feletti befolyás kiterjesztéséért. A versenyben az Európai Unió nem az egyedüli szereplő – hangsúlyozta. Noha az uniónak lenne a legjobb esélye, hogy a versenyt megnyerje, mivel a térség országai az európai irányt választották, a Nyugat-Balkán transzatlanti irányultságát szerinte nem szabad természetesnek venni.

A miniszter azt mondta: az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a  Nyugat-Balkánra , mint a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióra. Hosszas tétlenkedés esetén a térség elvesztése reális forgatókönyv lehet az Európai Unió számára. Magyarország nem szeretné, hogy miután az EU elvesztette az Egyesült Királyságot, elveszítené a Nyugat-Balkánt is – húzta alá.

A külgazdasági és külügyminiszter más témában is megszólalt. Közösségi oldalán közzétett videójában újságírói kérdésre válaszolva a múlt héten elfogadott pedofilellenes törvénymódosításról mondta el a kormány álláspontját. Szerinte a kritikusok nem is olvasták el a törvényt.

Ez a törvény semmilyen magyar közösség ellen nem szól. Ez a törvény kizárólag a pedofilok ellen szól. Ez a törvény tisztázza, hogy a gyerekeket védelmezni kell. Ez az oka annak, hogy ez a törvény végérvényesen tisztázza, hogy a pedofíliával kapcsolatos bűncselekményeket nagyon komoly büntetés kell, hogy illesse. Ez a törvény úgy védi a gyerekeket, hogy a szülő kizárólagos jogává teszi, hogy hogyan világosítsa fel a gyermekét szexuális orientáció kapcsán 18 éves koráig. Szóval ez a törvény nem szabályoz semmit felnőtt emberek szexuális orientációja kapcsán, meg sem említi

− mondta Szijjártó Péter, aki azt tanácsolja mindenkinek, hogy először olvassák el a törvényt, és csak utána illessék kritikával.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy mi a véleménye az UEFA döntéséről, amely szerint a magyar-német csoportmérkőzésen nem fogja kivilágítani szivárványszínűre a müncheni Allianz Arenát.

Hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész, nem asszisztálnak a politikai provokációhoz. Azt hiszem, hogy helyes, sőt, ki kell jelentenem, hogy helyes döntést hoztak az UEFA vezetői

− mondta a miniszter.

Rovatok