Index Vakbarát Hírportál

A 82 éves űrhajós hölgy nem kezdő a pályán

2021. július 6., kedd 19:25

Teljesült az álma egy 82 éves hölgynek, aki hat évtizeden át próbált eljutni az űrbe: ő lesz az egyik útitársa Jeff Bezosnak, aki július 20-án indítja űrvállalata, a Blue Origin első, utasokat is szállító rövid járatát.

Az 1939-ben született Wally Funk tapasztalt pilóta. Már a hatvanas években kiképzésen vett részt. Ő lesz a legidősebb ember, aki valaha az űrbe repült.

A dollármilliárdos „tiszteletet érdemlő” hölgyként hívta meg személyesen Funkot. A nő csatlakozik az Amazon alapítójához, Jeff Bezoshoz, testvéréhez, Markhoz és egy negyedik, titokzatos személyhez, aki 28 millió dollárt (8,3 milliárd forintot) fizetett egy árverésen egy ülőhelyért a rövid kiruccanáson.

A Blue Origin újrahasznosítható rakétája, a New Shepard (nevét az első amerikai űrhajósról, Alan Shepardról kapta) négy utasát több mint száz kilométerrel a Föld felszíne fölé juttatja – a termoszférába, a világűr alsó szintjére –, ahol megtapasztalhatják a mikrogravitációt.

A kapszula ejtőernyők segítségével tér vissza a Földre. Az út várhatóan körülbelül tíz-tizenegy percig tart majd.

„Nagyjából négy percet töltünk a súlytalanság állapotában, majd lassan leereszkedünk, és gyengéden földet érünk. Mi lesz az első szava, miután kilép a fülkéből?” – kérdezte Bezos Funktól.

Drágám, ez volt a legjobb dolog, ami valaha is történt az életemben!

– ölelte át boldogan Wally Funk az üzletembert.

„Nem hittem, hogy valaha is feljutok” – árulta el a nő.

A repülés a szenvedélye

Wally Funk Új-Mexikóban született, és saját bevallása szerint egész életében rajongott a repülésért.

Húszéves korában kezdett pályafutása során 19 600 repült órát teljesített és háromezer pilótát képzett ki. Mind a mai napig szombatonként kezdő repülősöket oktat.

A 82 éves hölgy már többször történelmet írt: ő volt a szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) első női repülésbiztonsági ellenőre és az első nő, aki az Egyesült Államokban a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) felügyelője lett.

Wally Funk 1961-ben önként jelentkezett a Women in Space programba. Noha életkora alapján alkalmatlan volt – az alsó korhatár ugyanis 25 év volt –, beválasztották. Ezek után szigorú fizikai és mentális teszteknek vetette alá magát abban a reményben, hogy űrhajós lesz.

A programot azonban később váratlanul törölték. Ő és a többi nő – a csoport Mercury 13 néven ismert – soha nem került be a NASA hivatalos űrhajósai közé.

Wally Funk azonban állhatatos volt: 2010-ben kétszázezer dollárért (csaknem hatmillió forintért) vett egy jegyet Richard Branson Virgin Galactic-programjára, amely nemrégiben engedélyt kapott arra, hogy fizető utasokat szállítson saját küldetésein.

Jeff Bezos Blue Origin, illetve Richard Branson Virgin Galactic elnevezésű űrcége mellesleg most késre menő harcot folytat az elsőség megszerzéséért.

Miután kiderült, hogy a New Shepard július 20-án indul, Branson július 11-én indítja első kereskedelmi járatát, amelyre maga is felszáll.

Egyelőre nem tudni, mi lesz Funk már megvásárolt jegyével, őt azonban teljesen leköti a közelgő űrélmény:

„El sem tudom mondani, milyen mesésen érzem magam, miután a Blue Origin kiválasztott az útra.” Hozzátette, hogy az utazás „minden másodpercét imádni fogja”.

(Borítókép: Wally Funk. Fotó: Handout / BLUE ORIGIN / AFP)

Rovatok